A rapper számára gyermeke jelenti a mindent, amint megtudta, hogy apai örömök elé néz, azonnal elvonóra ment, hogy méltó szülő lehessen. Curtis Hajdú Péter Összezárva című műsorának vendége volt, melyben elmondta, soha nem mondott volna le a drogokról, ha Doni nem születik meg.
“Benne volt a pakliban, hogy bármikor meghalhatok. Ráadásul én lyukas szívvel születtem, bár nem kellett megműteni, magától beforrt. Felelőtlenség volt, hülye vagyok, tudom”
- mondta őszintén, s arról is beszélt, mi lenne az a dolog, ami miatt hajlandó feladni a karrierjét.
“Pénzért nem. Föladnám, ha azt mondanák, hogy a fiam életét ezzel menteném meg, vagy az élete tökéletes lesz és mindene meglesz. Akkor megtenném"
- mondta a rapper, aki amilyen gyakran csak teheti, találkozik a kisfiával. Azzal is tisztában van, hogy egyszer Doni elé kell majd állnia és őszintén beszélni arról, milyen életet élt fia születése előtt. Eljátszott már a gondolattal és már azt is tudja, mit fog neki mondani a függőségéről. Semmiképp sem titkolózik majd előtte, őszintén bevallja majd a múltja sötét oldalát, hogy Doni ne kövesse el azokat a hibákat, amit az édesapja. Ettől a lehetséges forgatókönyvtől ugyanis retteg Curtis.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.