Május 5-én született meg Oszvald Marika első unokája. A színésznő rendkívül élvezi az új szerepet, pláne, hogy a tündéri baba már felismeri nagymamáját.
Vince elmúlt öt hónapos, a kötelező oltások egy részét meg is kapta.
Kiegyensúlyozott kisbaba, kedélyes, már kacag és sikít, élvezi a hangját. Szép, formás kisfiú – mesélte boldogan Marika.
– Nagyon sok munkám van, az október rendkívül húzós volt. Sokat utazom az országban, szinte folyton úton vagyok, és ahogy elnézem, a következő időszak is hasonlóképpen fog telni. Bírom még, és nagyon élvezném, ha folyton az unokámmal lehetnék, de a munkát is el kell végezni. Nem panaszkodom, így is sokat találkozunk. Már felismer, csillogó szemű, értelmes baba. Egyre nehezebb, több, mint hat kiló, formás, nyúlánk, nem az én alkatomat örökölte – mondta mosolyogva a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki tele van energiával, és az elmúlt öt hónapban már nem csak a sikerélmény tölti fel, hanem imádott unokája is.
Ki tudom nézni a kis fejéből a gondolatait is.
Van, hogy egy hétig nálam vannak, az utóbbi időben szerencsére jó idő volt, és mivel nagy a kertem, ki tudtuk élvezni a jó levegőt, de sokszor én megyek be hozzájuk, kihasználom minden percemet, amit csak lehet – fűzte hozzá boldogan Marika.
Oszvald Marika bár régóta vágyott arra, hogy lánya egy unokával ajándékozza meg, de ezért sosem gyakorolt nyomást Krisztinára. Számára mindig az volt a legfontosabb, hogy gyermekét boldognak lássa, és eszébe sem jutott számon kérni őt, miért nem vált már korábban anyává. A kis Vince érkezése azonban bearanyozta az egész család életét, amikor május 5-én, 9 óra 2 perckor világra jött. Pláne, hogy a színésznő ott lehetett lányával a kisfiú születésének pillanatában is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.