Stana Alexandra professzionális táncos és partnere, Iván Bence paralimpikon magabiztosnak és felkészültnek érzik magukat a TV2-n, október 8-án kezdődő Dancing with the Stars-ra. A próbáik nagyon jó hangulatban telnek, szerencsére gyorsan megtalálták a közös hangot. Így öröm volt számukra minden gyakorlással töltött nap.
Szerintem nagyon jól állunk, egyáltalán nem izgulunk. Inkább azt az adrenalinlöketet várjuk, amikor végre a parkettra léphetünk és megmutathatjuk a kemény munkánk eredményét
– kezdte Alexandra.
Motivációban sincsen hiányuk, pontosan tudják, hogy a kitűzött céljaikhoz a kemény munkán át vezet az út. Mindketten már az első próbákon egyetértettek abban is, hogy teher alatt nő a pálma és a sok gyakorlás meghozza a gyümölcsét. Bence hamar ráérzett a ritmusra, ezért nem volt nehéz megtanulni a lépéseket, csak a formán kellett Szandrának csiszolnia, hogy partnere mozdulatai olyanok legyenek, amilyennek lennie kell majd a parketten.
Az első próbákon még izgultam, de hamar belerázódtam. Szandrának nem kellett nagyon sokszor megmutatnia a lépéseket, úgy érzem vizuális típusként könnyebben megtanultam a koreográfiát
– mondta Iván Bence. – Versenyzők vagyunk, pontosan tudjuk, hogy mit akarunk megmutatni a zsűrinek és a közönségnek – vette át a szót Alexandra.
Már az első adásban szeretnék a lehető legjobb eredményt elérni. De Szandra át akarja adni azt a felszabadult, és önfeledt érzést Bencének, amikor a parketten elkápráztathatják a közönséget a közös táncukkal.
– Szeretnénk megmutatni, és visszaadni azt a hatalmas szeretetet, boldogságot, munkát, és jókedvet, amit mi is érzünk nap, mint nap – mondta a páros, akik egy hét múlva, október 8-án lépnek parkettre versenytársaikkal a Dancing with the Stars első adásában, amelyben a Vad angyal sztárja, Facundo Arana is szerepet vállal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.