Segítség

Palik László rájött, hogy tud segíteni az Ukrajnából menekülőknek

Létrehozva: 2022.09.08.

Az ukrán háború kitörésével emberek milliói kényszerültek elhagyni otthonukat. A már külföldön élő ukránok segítik menekülő társaikat, Banera Erika például egy percig sem habozott, mikor felkérték az első ukrán nyelvű menekülteknek szóló rádió műsorvezetőjének Budapesten.

Az orosz-ukrán háború miatt még mindig emberek tömegei kénytelenek elhagyni hazájukat, szeretteiket. Sokan minden terv nélkül vágnak neki a nagyvilágnak egy biztonságosabb élet reményében. Egy új magyar kezdeményezésnek köszönhetően elindult egy rádió, ahol ukránok gyűjtenek össze fontos információkat menekült honfitársaik számára, hogy megkönnyítsék a tájékozódást az idegen országokban és az esetleges letelepedést, de a gyerekek oktatását illetően is kaphatnak tanácsokat. Maga a rádió nem foglalkozik a háború történéseivel, hanem kizárólag a menekülteket segítő információkat sugároz, és természetesen zenét - írja a Metropol. 

 "Nagyon-nagyon nehezen viseltük a háború kitörését"

Az ukrán nyelven elérhető HelpU Radio 10 fős ukrán stábbal működik, akik közül vannak menekültek és olyanok is, akik már korábban, a háború kitörése előtt hazánkba jöttek. Banera Erika tolmácsként dolgozott Magyarországon, a háború kitörése után azonnal menekülő honfitársai segítségére sietett, mostantól pedig a rádióban is dolgozik. Szülei és testvérei még mindig Ukrajnában vannak.

-Négy éve élünk Magyarországon, nem most érkeztünk, de a testvéreink és a szüleim is otthon vannak. Magyarországról is nagyon-nagyon nehezen viseltük a háború kitörését, nem is tudtunk hazamenni hozzájuk - kezdte a Metropolnak Banera Erika, aki a HelpU Radio szerkesztő, műsorvezetőjeként dolgozik ukrán férjével együtt. - Nem tudunk találkozni a szeretteinkkel, de örülünk, hogy ez a rádió elindult és ilyenképpen is segíthetjük az otthon maradottakat. Nem volt kérdés, hogy elfogadjam a felkérést. Ezelőtt tolmácsként dolgoztam, de egyből ott is hagytam, és belevágtunk ebbe, hogy itt próbáljunk segíteni. Amikor az állomásokra érkeztek a menekültek, oda is kimentünk, és ahogy csak tudtunk, segítettünk – mesélte Erika.

 "Nagyságrendileg egy Magyarországnyi nő és gyermek kel útra a világban"

A HelpU Radio ötlete Palik László fejéből pattant ki, aki a csapatával meg is valósította. A rádiót egy okostelefonra letölthető applikáción keresztül lehet elérni.

-Hallgattam a rádiót, és elhangzott, hogy már több, mint 5 millió ember elhagyta Ukrajnát, mára ez a szám 7 és félmillió lett és egyes becslések azt vetítik előre, év végéig 10 millió lesz, akiknek túlnyomó többsége nő és gyermek. Nagyságrendileg egy Magyarországnyi nő és gyermek kel útra a világban. Valószínűleg pénz, információ és helyismeret nélkül, hogy az életüket mentsék - kezdte Palik László, a Palikék Világa by Manna műsorvezetője. -Úgy gondoltam, hogy mi úgy tudnánk a legjobban segíteni a bajban, ha azt csinálnánk, amihez valójában valamennyit konyítunk: információt szolgáltatnánk, amivel megkönnyíthetjük az életüket. Az okostelefonok világában könnyedén letölthetünk egy applikációt és bármerre vet valakit a sorsa, akkor elő tudja venni ezt az eszközt és információhoz juthat – részletezte Palik.

"Egy új médiumot hoztunk létre"

-Szinte észre sem vettük, hogy - szerényen fogalmazva - egy Európai, de, ha reálisan nézzük, akkor a világ számára egy új médiumot hoztunk létre, hiszen a világ minden tájáról lehet ezt a rádiót hallgatni. Mi bízunk benne, hogy ez a rádió minél több olyan emberhez fog eljutni, akiknek segítséget fog jelenteni - összegezte Enyedi András, Manna Vision Kft ügyvezetője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel