ÉVFORDULÓ

52 évesen leteszi a jogsit a Hooligans zenésze

2022. szeptember 22. csütörtök 17:30

A Hooligans dobosa igazi energiabomba, szülinapja alkalmából elárulta, milyen tervei vannak a jövőre nézve.

A Hooligans egyik frontembere szerdán ünnepelte a születésnapját. Kiss Endi az élő bizonyítéka annak a mondásnak, mi szerint a kor csupán egy szám. Bár papíron 52 éves lett, ezt senki sem mondaná meg róla, hiszen elképesztő elánnal éli a mindennapjait. A szülinapján sincs megállás, igaz, ahogyan az évek múlásának, ennek a napnak sem tulajdonít túl nagy jelentőséget.

Tízévente szoktam nagyon megünnepelni a születésnapomat, a 40.-re 600 barátom jött el. Annyiszor buliztam, hogy ha ezer évig élnék is, megünnepeltem már minden évfordulót. Most ez nincs tervben, bár lehet, hogy 2 hét múlva mégiscsak összehozok valamit. Tavaly a három lányommal és a barátnőmmel szabadulószobába mentünk, aztán elmentünk vacsorázni, idén pedig életünkben először kipróbálunk egy szabadesés szimulátort – kezdte a Borsnak Endi, s hozzátette, bár szereti azokat a programokat, amikor az egekbe szökik az adrenalinszintje, inkább olyasmit szervez, amivel a gyermekeinek és a családjának kedveskedhet. Persze ő is éppúgy élvezi ezeket a vidám programokat, mint a lányai, ahogy mondja, tőlük lehet a leginkább ellesni, hogyan kell boldognak lenni.

Nem lehetünk örökké 18 évesek, de meg lehet próbálni úgy élni. Igyekszem mindenkivel rendes lenni és maradok is tiszta, nem tud elrabolni a felnőtté válásnak hívott marhaság. Nem engedem, hogy a korom bármiben is befolyásoljon, a gyerekeimtől tanulok a legtöbbet és ez így is marad – mondta a Hooligans dobosa. Ám nem csak a lányai, hanem az édesanyja is példaként áll előtte, aki 85 éves kora ellenére ugyanolyan bohém, mint amilyen évekkel ezelőtt volt.

A játékos életfelfogás persze nem jelenti azt, hogy Endi csak a mának él és nincsenek tervei a jövőre nézve. Elárulta, milyen dolgokat szeretne megvalósítani a közeljövőben.

Szakmailag szeretnék még jobb lenni, ezért nagyon sokat gyakorlok, emellett bízom benne, hogy a zenekarunk életében nem értük még el a csúcspontot. Nem adtuk fel ezt az álmot, szeretnénk még iszonyú sok mindent megélni és átélni – tette hozzá izgatottan, s arról is beszélt, hogy magánemberként is sokat tesz azért, hogy saját maga legjobb verziója legyen.

Szeretnék megtanulni angolul, nincs jogsim, azt is meg kellene csinálnom. Az autók és a vezetés sosem vonzott, ha amerikai rocksztár lennék, már felvettem volna egy sofőrt, de így kénytelen vagyok más megoldás után nézni. Jó lenne, ha a jóga az életem részévé válna, a meditáció már benne van. Sok olyan dologgal foglalkozom, ami a lelkemet és a testemet is abba az irányba viszi, hogy minél tovább fiatal maradjak – zárta gondolatait Endi, aki ha így folytatja, sosem öregszik meg!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15165766_auto_resized.jpg
origo.hu

852 ember halt meg az Estonia komphajó tragédiájában, de miért nem mondják el a pontos igazságot?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15163787_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb részletek a halálos bagi gázolásról: Zenét hallgathatott a kocsi elé lépő áldozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15167771_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsér Gyurcsányról: Úgy nézett ki, mint egy vámpír. El tudom képzelni, hogy az Apró-villában egy koporsóban alszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Csoda történt Varga Irén nyomorban tartott kutyáival - Fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15163925_auto_resized.jpg
vg.hu

A gázzal már spórolunk, felkészül a távfűtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166483_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Amikor degeszre ehetjük magunkat: recepteket ajánlunk vasárnapi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8959_resized.jpg?avcount=1664538307
vg.hu

Ezért vásároljon hazai terméket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8958_resized.jpg?avcount=1664538307
vg.hu

Az elmúlt 250 év híreit olvashatod, most ingyen! (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166596_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jókai utcai házomlás: Megállíthatatlanul ömlik a víz a lakásokba a csonka tetőn át

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8947_resized.jpg?avcount=1664538307
she.life.hu

Muszáj elmondanom: képtelen vagyok lefeküdni veled

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/7eQeDH1yffpysowiLW9z5ZJS_2aZ4Lg4DIoDjYNNPjM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkNDNlZTQ4MTJjNDQ0ZjBiMGY1ODYzNmQ0YzI1MWQw.jpg
Balhé

Újabb sztárbalhé: „Annyira szánalmas egy sz*r nő vagy, hogy ilyet a világ nem b*szott” – Béci kiosztotta Baukó Évát

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/nSf6ULWI4IxUfgLyMhtwalLrUbbBPkP7rxi5dbCNAMM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxMTc1ZDEzZWQyOTQ4YThiNjM0OGE5MDY2ZWFhMmE1.jpg
VÉSZHELYZET

Szegedi Fecsó várandós kedvese: Imádkoztunk, hogy ne induljon be a szülés!