Kulcsár Edina és G.w.M

Kulcsár Edina elárulta, miért a gyerekek nélkül nyaraltak G.w.M-mel Zakynthoson

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 16. 05:00
Feltöltődött Kulcsár Edina, aki párjával és gyerekeivel is külföldön nyaralt.

Rövid időn belül két külföldi vakáción is részt vett Kulcsár Edina. Párjával, G.w.M-mel Görögországban nyaralt, majd két gyermekével valamint édesanyjával és az egyik kolléganőjével is odalátogatott.

– Mind a két nyaralást néhány nap alatt szerveztem le. Márknak rengeteg fellépése van, ami miatt nehezebb tervezni, de sikerült Zakynthoson lefoglalnom egy last minute utazást négy napra. A gyerekeknek volt két hét szünetük ovi-bölcsi tekintetében, így az apukájukkal felosztottuk ezt az időszakot, Márkkal pedig úgy gondoltuk, hogy hasznosan töltjük azt az időt, amikor a kicsik nincsenek velünk. Abszolút tökéletesre sikerült a pihenés, de jó volt hazatérni, mert a gyerekek is nagyon hiányoztak, és a munka is várt már – árulta el a Metropolnak Kulcsár Edina.

A hotel, ahol megszálltak, csendes volt és nyugalmas, így mindketten feltöltődve érkeztek haza. Edina a gyerekekkel is visszatért Görögországba, Medox és Nina először ültek repülőgépen. 

– Úgy érzem, pont jó életkorban kapták ezt az élményt, mert kisebb korukban talán nem élvezték volna ennyire. Mivel két aktív gyerekről van szó, anyukám és a barátnőm is elkísértek, aminek köszönhetően felváltva pihenhettünk egy kicsit a gyerekek mellett. Jó volt együtt lenni, a kicsik is nagyon élvezték a nyaralást, a repülőgépen pedig elképesztően jól viselkedtek. Medinek annyira tetszett az az érzés, amikor felszállt a repülőgép, hogy felkiáltott: “Anya, ezt még egyszer!” – mesélte nevetve Edina. – Rengeteg programon vettünk részt és bár az utóbbi években nem igazán engedtem meg magamnak a pihenést, a jövőben igyekszem kicsit megengedőbb lenni magammal is. Ami pedig még fontosabb, hogy sok-sok élményt adhassak a gyermekeimnek!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.