Már lassan egy éve tart a románc Palik László és új kedvese, Petra között. A műsorvezető exfelesége, Marsi Anikó már gyűrűt is kapott új szerelmétől, Gábortól, most pedig nagyon úgy fest, hogy Palikék kapcsolata is szintet lép. A páros ugyanis már gyakorlatilag összeköltözött – írja a Blikk.
– Eleinte Laci és ügyvéd kedvese is óvatos volt, hiszen mind a ketten épp csak túl voltak a házasságukon, válófélben voltak, és egy ilyen keserű tapasztalat után mindenki kétszer is meggondolja, hogy újra elköteleződjön-e. Mostanra azonban kiderült, a kapcsolatuk kiállta az idő próbáját, egyre mélyebbé vált, ma már együtt is élnek – árulta el egy, a tévéshez közelálló informátor a lapnak, hozzátéve: a pár élvezi a jelenlegi helyzetet, minden idejüket együtt töltik.
– Laci és Petra közösen tervezik a jövőt, de arról nem tudok, hogy az esküvő szóba került-e már közöttük. Úgy tűnik, bizonyos mértékig Laci kedvese még szeretné megőrizni a függetlenségét, ezért a lakását egyelőre nem adta fel. Ez a külvilág számára egyfajta menekülőútnak tűnhet, de inkább arról lehet szó, hogy egy ingatlan mindig anyagi biztonságot jelent.
Az biztos, hogy mindketten úgy érzik, megtalálták egymásban az igazit
– tette hozzá a bennfentes, aki szerint műsorvezető új párja remekül kijön Palik fiaival, ahogy a tévés is hamar megtalálta a hangot párja gyermekével, ami nem csoda, hiszen a srácok egy iskolába járnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.