Gyógyulás

Friss hírek VV Anettről, így van most az életveszélyes szeánsz után

Létrehozva: 2022.07.30.

Bár a telefont még nem veszi fel, vagy ha meghallja a bemutatkozó nevét, szó nélkül leteszi – minden jel arra utal, hogy az egykori valóságshow-szereplő egyre jobb fizikai és mentális állapotban van.

Béres Anett immár két hete fekszik egy pécsi klinikán. Túl több műtéten, csontok toldozásán-foltozásán és egy olyan érzelmi traumán, mely garantáltan nem gyógyul majd olyan gyorsan, mint egy csonttörés. A valóságshow-szereplő – mint arról a Bors is beszámolt – egy illegális ayahuasca tea-szeánszon vett részt, ami drámai végeredménnyel zárult: olyan erős hallucinációi lettek, hogy egy fél éjszakán keresztül megállás nélkül rohant egy sötét erdőben, a ruháit elvesztve, a csontjait összetörve. 

Az ájult lányt végül egy helyi gazda fedezte fel, ő értesítette a mentőket és a rendőrséget is. Anett Pécsett kórházba került, ahol a mai napig lábadozik. Látogatót nem fogad, az édesanyján kívül senki sem mehet be hozzá. A 41. születésnapját is kettesben töltötték, illetve egy pár órát volt bent a mama, azután Anett egyedül maradt a gondolataival, melyeket nem mindig képes uralni. A legutóbbi hírek például arról szóltak, hogy a múlt héten egy egész éjszakát átsírt a lány...

A hírek szerint Anett mostanra jobban van. 

Ezt bizonyítja az is, hogy egyre gyakrabban posztol a közösségi oldalain, főleg az Instagramon aktív, ahol megköszöni a felköszöntéseket, a minap a háláját fejezte ki, hogy sokan támogatják ebben a nehéz helyzetben, aztán boldog névnapot kívánt az édesanyjának illetve a legjobb barátnőit is felköszönti azok születésnapjain. Anett a telefonos megkeresésekre ugyan még nem reagál, ha felhívja valaki és bemutatkozik, és nincs kedve beszélni egyszerűen lecsapja a telefont, ahogy az édesanyja is, de az egyre sűrűsödő posztok azt jelzik, hogy hamarosan visszatér a közéletbe. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600310
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600310
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak