Házasság

Őszintén vallott házasságáról Pikali Gerda: "maga a lehetetlen küldetés"

2022. július 27. szerda 08:47

Pikali Gerda szerint egy kapcsolatért dolgozni kell, hogy működőképes legyen.

Lassan egy éve, hogy Pikali Gerda és Rékasi Károly kimondta a boldogító igent. Azóta a kapcsolatuk csak még tovább mélyült. Mindketten érett fejjel vágtak bele a második házasságukba; tudták, hogy mire vállalkoznak. Tisztában voltak azokkal a kihívásokkal is, amelyek egy hosszú távú elköteleződésben előjöhetnek – ezeket kellő humorérzékkel vállalták már az esküvőjük napján is! Így nem tartanak attól, hogy a megszokás, az ellaposodás veszélyezteti a szövetségüket, mert tudatosan felkészültek a mindennapok buktatóira.

Pikali Gerda Rákasi Károly
Fotó: Bors

– Tudtuk, hogy egy házasság maga a „lehetetlen küldetés”, ezért is választottuk viccből a Mission Impossible című film zenéjét, konkrétan arra vonultunk be a házasságkötő terembe – kezdte Gerda mosolyogva a hot!-nak. – Az igazi kihívások csak ezután kezdődnek, és hiába nagyon jó a kapcsolatunk, nap mint nap odafigyelünk egymásra. Ez a második és egyben az utolsó házasságom, nem tervezek többet, hisz sok munka van benne – tette hozzá.

„Minden este kiülünk a teraszra beszélgetni”

A színésznő szerint a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk egy hosszú kapcsolatban, az, ha úgy fekszünk le, hogy meg sem kérdeztük a párunktól, hogy van, hogy telt a napja.

– Éppen egy olyan darabot próbálok, ahol egy feleséget játszom, aki úgy érzi, hogy a férje elhanyagolja, csak a munkába temetkezik. Ezért úgy dönt, hogy elhagyja a férjét, és magára fókuszál. A feleség negyvennél kezdődik című darab, amit augusztusban mutatunk be a Fórum Színház előadásában, humorosan dolgozza fel ezt a sokakat érintő problémát. A férjemet Beleznay Endre alakítja, és olyan csodálatos kollégák játszanak még a darabban, mint Gregor Bernadett, Németh Kristóf és Magyar Attila. Ami bennünket illet Karcsival, az egymás iránt érzett szerelmen túl tudatosan vigyázunk a kapcsolatunkra. Például nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikációra. Minden este kiülünk a teraszra beszélgetni, akkor is, ha fáradtak vagyunk. Szánunk időt arra, hogy együtt elkészítsük a vacsorát, és elmondjuk, hogy kivel mi történt aznap – mesélte őszintén.

„Mi mindig randizunk, és a mai napig izgulok előtte”

Idén lesz tíz éve, hogy együtt vannak, mégis fenntartják a köztük lévő szikrát azzal, hogy a találkozásaikat úgy élik meg, mintha még mindig az ismerkedési fázisban lennének.

– Mi mindig randizunk, és a mai napig izgulok előtte. Rákészülök, Károly is szépen felöltözik, pedig lassan már tíz éve együtt vagyunk. Nem szeretünk sokáig külön lenni, egyszerűen rossz nélküle! Amit csak lehet, együtt csinálunk. Igyekszünk kitalálni új dolgokat: a születésnapjára megleptem egy motorcsónak-tanfolyammal, a minap levizsgázott. Ez is egy új perspektíva, egy új közös időtöltés. Amíg ő férfiasan vezet, én majd átadom magam a napozásnak – nevetett a színésznő, aki bevallotta, hogy spontaneitásra is sarkallja a szerelmét. – Karcsi kevésbé szereti az ad hoc dolgokat, én viszont régebben is képes voltam reggel felszállni egy Milánóba tartó repülőre, ha egy kis felfrissülésre vágytam. Ezt most már együtt gyakoroljuk, és egyre jobban élvezi ő is. Ami a nászutunkat illeti, lehet, egyszer majd sor kerül rá, de azt szoktam neki mondani: „Úgyis veled tervezek életem végéig, annyira ráérünk!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065181_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt már sokan várták: itt a Penny bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686033606
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067220_auto_resized.jpg
life.hu

A gyermeke veszélyeztetésével vádolják a kommentelők Rácz Jenőt és feleségét, Gyuricza Dórit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Lavrov: Európa a háború útját választotta Oroszországgal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066726_auto_resized.jpg
ripost.hu

Az emberek 90 százaléka elbukik ezen a feladaton: te megtudod oldani?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067377_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Ez a görögdinnye-politika: kívül zöld, de belül vörös

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686033606
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065461_auto_resized.jpg
travelo.hu

Végre egy utazástervező, amelyik megmutatja, mikor a legolcsóbb a kiszemelt úti cél

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686033606
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686033606
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067198_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elengedem – Opitz Barbi meglepő bejelentést tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686033606
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/qAP1hJ5ij9Ar8yImWYIX_noRaF6T0q-mHSGEzAhWvqg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlMDMxMGVkZmMxZDQ2ZWViZWQ1MmVmOGY3MzZmOGU4.jpg
Otthon

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4lL5igtp14K9fZmyEgxzh7chNX9SEC4rC1LUJ7nyEAU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmOTQ5Yzc2ODVhMTRhOWU4YTQ3MjczZWVhYTQ1NTYz.jpg
Lakás

Titokban költözött be az új otthonukba Balázs Klári és Korda György