RANDEVÚ

Internetes társkeresőn ismerkedett Szily Nóra: azóta rátalált a szerelem

Bors

Létrehozva: 2022.07.18.

Évek óta vágyott a szerelemre Szily Nóra, aki már több mint egy hónapja megtalálta boldogságát. A műsorvezető, pszichológus ezt meg is osztotta követőivel, és mint mondta, reményt szeretne adni azoknak, akik úgy éltek, mint ő. Nóra most azt is elárulta, hogy annak idején egy barátja unszolására regisztrált egy internetes társkeresőre.

Endrei Judit Korhatártalanul című műsorának volt vendége Szily Nóra, ahol a társkeresésről is szó esett hasonló korú nők esetében. Az újságírónő ekkor bevallotta: bizony, ő már nincs egyedül.

- Mondjuk úgy, hogy volt már randevúm – nevetett Nóra, aki elárulta, miért vágyott már egy ideje társra.

Szily Nóra
Fotó: Szily Nóra/Facebook Hivatalos

- Én egy bújós vagyok, egy cirógatós, én egy huncut vagyok. Az a nő, aki egyébként helyt képes állni az életében, és teszi a dolgát, és kontroll alatt tart mindent, és a vállán elviszi, amit el kell, de bennem ott él az a kamaszos lány, aki szeret kézen fogva sétálni, aki szeret valakinek a szemébe nézni, aki szereti, ha megfogják a kezét és megpuszilják vagy megölelik, vagy minőségi időt eltölteni, órákig beszélgetni, együtt zenét hallgatni, közös élményeket átélni. Én nem egy emberre vágyom, aki megváltja az életemet és kifizeti a lakáshitelemet, és megtámaszt engem, mert állok én a két lábamon a földön, hanem akivel együtt többek vagyunk, együtt több örömöt élünk át, én erre vágyom – fogalmazott Endrei Judit kérdésére a műsorvezető és elárulta: egy barátja biztatására regisztrált végül annak reményében egy társkeresőre, hogy megtalálhatja párját. És amint azt posztjaiban láthatjuk, már hat hete boldog kedvese oldalán.

- Nagyon érdekesek voltak rám a reakciók: az első, hogy biztos egy kamuprofil, ez nem lehet a Szily Nóra, a második, ha már mégiscsak, biztos könyvet akar írni ebből, a harmadik pedig az, hogy jövök én ahhoz hogy a Szily Nóra? Szóval nem egyszerű – mesélte Nóra, aki pár kellemes találkozáson is túlesett.

- Tisztelettudó emberekkel ismerkedtem meg, más kérdés, hogy többnyire vagy leginkább nem volt folytatása. De nekem nem volt rossz tapasztalatom. Biztos azért, mert nagyon szigorú a szűrőm.

Az újságírónő azonban azóta már többször is posztolt új kapcsolatáról közösségi oldalán, és jól látható, hogy sugárzik a boldogságtól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145412_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Aggódnak a britek: vietnámi prostituáltak érkeznek Magyarországon át Nagy-Britanniába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt