Követői segítségét kéri kislánya miatt Tóth Gabi

Követői segítségét kéri kislánya miatt Tóth Gabi

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 21. 07:21
Blogjában beszélt arról, hogy készül a kikapcsolódásra, ami így azért már nem is annyira kikapcsolódás.

Tóth Gabi gyakorlatilag kislánya, Hannaróza születése óta folyamatosan megosztja anyai tapasztalatait blogján, melyen most is őszintén beszélt a rá váró kihívásokról, jelesül a nyaralásról. Igen, a nyaralás is lehet kihívás, amit már insta-posztjában is felvetett: 

– Azon pörög az agyam, hogy milyen “veszélyek” leselkednek majd ott ránk.

Friss blogbejegyzésében ki is fejtette, mire gondol: bizony ez lesz az első alkalom, hogy kislányával nyaralnak, méghozzá a Balatonnál. És noha Tóth Gabi kvázi úgy ismeri a magyar tengert, mint a tenyerét, tart is a kiruccanástól. Illetve úgy is fogalmazhatnánk: mivel ismei, tart tőle.

Veszélyek leselkednek Tóth Gabi kislányára

Az énekesnő részletezte: három dologtól fél igazán. Az egyik maga a víz, ami valójában elég szeszélyes.

– Ott aztán tényleg elég egy pillanat figyelemvesztés, és baj lehet. Egy barátnőm egyszer állt a kisfia mellett, aki éppen mászott fel az elefánt alakú csúszda három lépcsőfokán, és egy centire a gyerekétől lehajolt, hogy vizet szívjon a fia vízipisztolyába. Mire felnézett, már nem volt a csúszdán a gyerek. A víz ugyan csak térdig ért azon a helyen, de teljesen fel volt kavarodva, így beláthatatlan volt. Szegény barátnőm éveknek tűnő másodpercekig kiabálta fejhangon a fia nevét, már teljes pánikban, amikor meglátta a gyerek fejbúbját a két méterrel távolabb lévő csúszdán. Addigra lepergett előtte az élete, és mi tagadás, elmondása szerint az emberek nem nagyon mozdították a fülük boltját sem – írta.

A másik a bogarak, jelesül a darazsak, amikre Gabi allergiás, és elképzelhető, hogy talán a kislánya is az lehet.

A harmadik pedig maga a nap. 

– Ti kenitek a gyereket naptejjel, vagy UV szűrős ruhát adtok rá? Vagy mindkettőt? A lányom tőlem örökölte a tejfehér bőrét és nagyon szeretném megóvni. A probléma az, hogy rengeteg dolgot lehet olvasni a krémekről pro és kontra és én elvesztem a rengeteg információban. Tehát most is hálás lennék pár tanácsért – fordult követőihez. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.