Noha jóval kevesebben ismerik, mint az anyák napját, bizony az apákat is szokás ünnepelni, méghozzá a legtöbb helyen, így kis hazánkban is június harmadik vasárnapján. Ez idén 19-re esett, és szinte minden sztár meg is osztott valamilyen emléket. Így tett Ördög Nóra is, aki hosszú ideje alkot egy párt Nánási Pállal, sőt, két gyönyörű gyerkőcük is született.
A tévés most a fiók mélyéről előásott pár régebbi fotót, és egy csokorba gyűjtve, a "Szeretünk, Apa" képaláírással ellátva meg is osztotta rajongóival, akik természetesen nagyon örültek a családi felvételeknek és a nosztalgiázásnak.
Persze akadt olyan is, aki nem csak a főszereplőket, azaz Palit, Micit és Vencelt nézte, de máson is megakadt a szeme.
Noha a hozzászólások többsége arról szól, mennyire örül mindenki a közzétett emlékeknek, a kommenteket olvasgatva bizony kiderül, hogy a lapozgatós poszt egyik fotóján, jelesül a negyediken valaki furcsa dolgot vett észre a háttérben, kissé elmosódva, de azért olvashatóan.
Rég került a csemperagasztó annyiba – írta mosolyogva valaki, hozzátéve: természetesen ő is boldog apák napját kíván.
Kétségtelen: nem minden kép tegnap készült... :)
Ördög Nóra egyébként aránylag sűrűn lepi meg követőit a közösségi oldalain régebbi képekkel. Legutóbb pár hete tett így, akkor néhány csodaszép fürdőruhás felvétellel lehettünk gazdagabbak, amik még a műsorvezető terhessége alatt készültek, májusban pedig Miciről került ki egy igazi "egykor és most" poszt: szinte rá sem lehet ismerni, annyira megnőtt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.