Cirkusz

Megszólaltak Lukácsék: gyűlöletcunami zúdult a Tankcsapdára

Létrehozva: 2022.06.03.

Szokatlanul felkavarta a kedélyeket a Tankcsapda legújabb videóklipje – ezúttal azonban nem csak gratulációkkal halmozták el a rockegyüttest. Lukácsék a Borson keresztül reagáltak a beszólásokra.

Június első napján debütált a YouTube-on a Tankcsapda és a BSW BAZ+ című közös dala, amely nagyjából egy szakítás történetét és feldolgozási folyamatát énekli meg. A refrén így kezdődik: „Túl vagyok rajtad, ba*meg.” A dalhoz forgatott klip történetét állítólag a két formáció közösen készítette, a végeredményben oldtimer és luxusautó, felhőtlenül bulizó ötvenes és harmincas éveikben járó zenészek és persze egy csomó lengén öltözött lány látható. Egy fiatal lány ruhája alá fényképeznek, italt lopnak és alvó embereket fröcskölnek.

Fotó: BSW x TANKCSAPDA - BAZ+ (Túl vagyok rajtad) Youtube

A már-már tinisláger paródiának is felfogható szerzemény igencsak megosztóra sikerült. Egy nap alatt szinte felrobbant a zenekar közösségi oldala a sok dühös véleménytől. Többen is úgy érezték, csalódtak kedvenceikben, aminek hangot is adtak. De volt olyan is, aki megvédte a zenekar tagjait.

„Egyszerűen döbbenetes számomra, hogy meg se halljátok azokat, akik azzá tettek titeket, akik vagytok. Gyakorlatilag leköptétek őket ezzel. Soha többet nem megyek koncertetekre…– írta egy kommentelő.

„Lukács Laci 50+os, azt várná a vele egykorú rajongó, hogy ha nem is lép ki a fiatal rocker imázsából, de a felköpést- aláállást (...). Hol van már az Egyszerű dal színvonala” – hangzik egy másik vélemény.

Fotó: BSW x TANKCSAPDA - BAZ+ (Túl vagyok rajtad) Youtube

A Bors elérte a Tankcsapda tagjait. Arra kértük őket, hogy reagáljanak a rajongók csípős megjegyzéseire.
– Nem érdekel bennünket a kommentelő társadalom! Úgy gondolom, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét a zenéink között. Mi egy alkotói társaság vagyunk és a szabadság a lényegünk. De szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy urai vagyunk a helyzetnek és a következő klip már sokkal rockosabb lesz – nyilatkozta lapunknak Lukács László, akinek szavait a zenekar tagjai is megerősítették.

Akárhogy is, az biztos, hogy a Tankcsapda most elérte: velük van tele a sajtó. 

És akkor íme a szóban forgó klip is: 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505212
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505212
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók