Videó

Ettől féltek Radics Gigi szülei az énekesnő terhessége alatt

Létrehozva: 2022.04.05.

Forrás: YouTube

Másfél éve, 2020 októberében jött világra Radics Gigi kislánya, Bella, a jövevény pedig kétségtelenül megváltoztatta az énekesnő életét. Szüleit ezt aggodalommal töltötte el: többek közt erről is mesélt Palik Lászlóéknak a Három Igazság című online műsorban.

 

Édesapja hangja él benne tovább

Gigi Palikék vendégeként elárulta: hatévesen kezdett el komolyabban énekelni, nyolcéves korában pedig édesapja zenekart alapított neki, amivel elkezdték járni az országot. 

– Sokan megkérdezik, hogy ki szerette volna jobban az énekesi pályát, én vagy édesapám. Ő is zenész volt, vendéglátósként dolgozott, ezzel kereste a kenyerünket. Volt egy hangszálbetegsége, ami miatt abba kellett hagynia az éneklést. Nekem pedig épp ekkor jött ez az egész, és valahogy ezt reinkarnációnak fogom fel egy kicsit. Sokan felteszik a kérdést, hogy nem ő tukmálta-e belém, hogy ezt kell csinálnom, de nem. Onnantól, hogy elkezdtem énekelni, nem volt más elképzelésem a világról.

Nem is dolgozott Quincy Jonesszal

A beszélgetés során természetesen előkerült az az időszak is, amikor Radics Gigi a legendás producerrel, Quincy Jonesszal került szakmai kapcsolatba, aki úgy jellemezte őt: a világ öt legjobb énekesnője közt van a hangja.

– Sokáig nem is tudtam, hogy ezt mondta rólam, mert amikor először meghívott énekelni a Montreaux-i Jazz Fesztiválra, még csak 16 éves voltam, és nem tudtam angolul. De semmit! Kábé annyit, hogy thank you. Amikor odamentünk, és ezeket a mondatokat mondta, akkor ezt az akkori managerem szándékosan le sem fordította nekem, hogy nehogy túlságosan elszálljak.

 

Gigi azt is tisztázta: noha sokan úgy hiszik, valójában nem dolgozott együtt Michael Jackson producerével, Jones csak amolyan mentora volt.

Az énekesnő egyébként továbbra sem adta fel az álmát, hogy esetleg nemzetközi szinten is befusson, bár volt olyan szakmabeli, aki szerint azzal, hogy teherbe esett, elvágott minden lehetőséget.

– Azt mondta, hogy úr Isten, Gigi, akkorát csalódtam! Mert innentől kezdve nem fogod tudni megvalósítani az amerikai álmot. Te lennél az egyetlen, aki meg tudná, és annyira sajnálom, hogy ez így van.

Hozzátette: a meg nem nevezett zenész félelme olyan szempontból nem volt alaptalan, hogy a saját szülei is megfogalmazták ugyanezen félelmüket: 

A szüleim is nagyon tartottak attól, hogy onnantól kezdve, hogy megszületik a babám, nem foglalkozom a zenével, és elsősorban csak édesanya szeretnék majd lenni. Tartottak attól, hogy zeneileg elengedem a dolgokat, de nem így történt. 

Párjáról nem szeret beszélni

Az interjúból is kiderült: Gigi igyekszik a magánéletét valóban megtartani annak, ami: magánéletnek. Párjáról sem árult el semmit, csak azt, hogy ugyancsak művész, méghozzá szobrász, ez pedig nagyon nagy inspirációt jelent számára.

– Ez az eddigi leginspiratívabb kapcsolatom. Ő az, aki tényleg tud úgy motiválni, hogy menjek előre. Nyilván az embernek vannak olyan kapcsolatai a múltból, amik lenyomják őt, mintsem felhúznák. Nekem is. Nyilván ez jó, hogy ő nem ilyen.

https://cdn.borsonline.hu/2021/06/7_TrOb73q8elwEHAwI32rWZqXQrF1GaKMPVQ2dUZ_fs/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZkMWQ4ZWNkZDMxMjRlNDJiZTY1NDU4YTI2ZjIzZWNk.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Radics Gigi kiakadt! Most azért kötöttek bele, mert sminkben készített bébiételt

Betelt a pohár Radics Giginél. Az énekesnő most azért kapott hideget-meleget követőitől, mert szerintük messze áll a valóságtól, ha egy édesanyja talpig sminkben, csinosan felöltözve készíti el kislánya ételét.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt