Radics Gigi, Palikék világa, YouTube

Radics Gigi először beszélt betegségéről: „Volt olyan éjszakám, amikor kértem Áront, hívjon mentőt”

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 13. 08:14
Radics Gigi ragyog, amióta megszületett a kislánya, Bella. Úgy érzi, így lett teljes az élete, viszont neki is meg kellett küzdenie a saját démonjaival. Pánikrohamairól és halálfélelméről beszélt.

Radics Gigi még csak 25 éves, de már 10 éve van a zenei pályán, ráadásul édesanya is. Párjával, Mikus Áronnal másfél éve született meg a kislányuk, Mikus Bella Szófia, aki teljesen megváltoztatta az életét. 

„Háziasszonyként is maximalista vagyok, szeretem a rendet és a tisztaságot. Van egy kialakult rutinom. Ébredés után reggelit készítek Bellának, utána nagyjából reggel héttől délig takarítok. Ezután kimegyünk a szabadba, sétálunk, játszunk, majd ezt követően elaltatom, és akkor van magamra fél órám. Olyankor ebédelek. Mire befejezem, már fel is ébred, játszunk, és lassan beesteledik, jön a fürdetés. Ez azokon a napokon van így, amikor nem dolgozom és csak Bellával vagyok” – engedett bepillantást a mindennapjaikba a Bestnek.

Elmondása szerint a kislánya megszületésével vált igazán felelősségteljes felnőtté, valamint édesanyja gyermekeként is most teljesedett ki, mert most értékeli igazán mindazt, amit tőle kapott. Hangsúlyozta: bármilyen nehéz időszaka is van, a szeretet mindig erőt ad neki. Gigi a terhessége ideje alatt 30 kilót szedett fel, az immunrendszere pedig legyengült a hirtelen jött plusz súlytól. Mindent meg akart adni Bellának a pocakjában is, így nem érdekelte, mennyit hízott, viszont a születése után már nem volt megelégedve a fennmaradó kilókkal. A fogyás folyamata azonban felgyorsult, mert elkapta a Covidot is.

„Fél éven át pánikrohamokkal küzdöttem. Volt olyan éjszakám, amikor kértem Áront, hívjon mentőt, mert olyan légszomjam volt, hogy úgy éreztem, megfulladok. A harminc kiló plusz miatt még nehezebben viseltem a pánikrohamokat. Tudtam, le kell adom a sülyfelesleget, hogy érezzem, ura vagyok a testemnek, és egyúttal leküzdöttem a pánikot is” – vallotta be a megpróbáltatásokkal teli időszakról.


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.