Beavatkozás

Hasából leszívott zsírral töltötték fel a hegeket Megyeri Csilla arcán

Létrehozva: 2022.03.21.

Nemcsak a testét, de a lelkét is felkészíti a tavaszra Megyeri Csilla. Az üzletasszony a Metropolnak árulta el szépségtippjeit, emellett a személyiségében végbemenő változásokról is beszélt.

Saját bevallása szerint Csillának már tinédzserkorában meggyűlt a baja a pattanásokkal, így hamar elkezdett kozmetikushoz járni. Egy elhibázott kezelés azonban – évekkel ezelőtt – többet rontott a bőre állapotán, mint használt, ezért szakszerű segítséget vett igénybe.

– Sokáig nagyon heges volt az arcbőröm, mert fiatalabb koromban nagyon csúnya pattanásokkal küzdöttem. Éppen ezért tavaly a hasamból leszívott zsírral töltettem fel a hegeket, és bár a gyógyulási idő hosszú volt, megérte – mondta el a Metropolnak Megyeri Csilla. – A hegek mellett van néhány májfoltom is, mert korábban nem használtam fényvédőt, pedig most már tudom, hogy az elengedhetetlen.

Szereti kipróbálni az újdonságokat

Csillát most már profi kozmetikus vette a gondjaiba, így a májfoltok is halványodnak, de nyitott az újdonságokra is: hamarosan kipróbálja a sztárok körében manapság népszerű vitamininfúziós kezelést.

– Áprilisban megyek az első alkalomra, mert rengeteg pozitív tapasztalatot hallottam erről a módszerről az ismerősi körömből. Nemrégiben kiderült, hogy a fáradékonyságom oka az, hogy vashiányos vagyok, ezért újabban vasat szedek, azóta pedig sokkal energikusabbnak érzem magam. De a köröm- és hajvitaminokat sem vetem meg, illetve hetente legalább egyszer fodrászhoz járok, ahol különféle kozmetikumokkal őrzöm meg a hajam egészségét.

Az edzés sem maradhat el

Csilla sokáig nem volt kibékülve a külsejével, manapság viszont már elégedetten néz tükörbe. Igaz, ezért sokat tesz is, nemcsak azért, hogy a párjának imponáljon, hanem a saját lelki egyensúlya miatt is.

– Heti egyszer pilates-edzésre járok, időnként elmegyek edzőterembe is, illetve szívesen futok a környékünkön lévő tó körül. Egy ideje járok ultrahangos zsírbontásra is, ami teljesen eltüntette a narancsbőrömet. A zsírbontás mellett hulahopp karikázni is elkezdtem, mert bár gyerekes játéknak tűnik, de nagyon kemény edzésforma és gyönyörűen formálja a derekat – fogalmazott Csilla.

A lélek ápolása ugyanolyan fontos

Csilla nagyon szereti a pszichológiai témájú könyveket: egy ilyen kötet elolvasása után döntött úgy, hogy elmegy egy úgynevezett családállításra, ahol a generációs lelki problémákra keresett gyógyírt.

– A felmenőim sorsában akadtak nehéz élethelyzetek, amiknek a terhét tudat alatt én is örököltem. Az egyik hozzátartozóm fájdalma az én életemben ütközött ki, és bár ezt sejtettem, de csak a családállításkor vált világossá, amikor ezt a szakember is megállapította. Először felmérte a lelki állapotomat, azóta csoportterápián, másokkal együtt küzdünk meg a problémákkal. A környezetem is észrevette a változást: Zsolti és a barátaink, szomszédaink is mondták, hogy az utóbbi időben sokkal kiegyensúlyozottabb és magabiztosabb vagyok, mint korábban, és ezt én is érzem. Véleményem szerint nem szégyen szakember segítségét kérni, sőt: mindenkinek szüksége van egy segítő kézre, főleg a mai világban, amikor egyébként sem könnyű az életünk – fogalmazott Megyeri Csilla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483017
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140159_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483017
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483017
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók