Várakozás

Csapatépítéssel hangolódik a Sztárban Sztár zsűrije – Kökény Attila: Jó, ha barátként ülünk egymás mellett

S.M.

Létrehozva: 2022.01.25.

Kökény Attila izgatottan várja a TV2 Sztárban Sztár! első műsorát. Addig azonban még egy ismerkedős nap vár rá, hogy zsűritársaival összhangba kerüljön.

Február 6-án vadonatúj évaddal érkezik az ország legnépszerűbb és legnagyobb házibulija, a Sztárban Sztár.

A nyolcadik szériában is tizenkét híresség verseng a Magyarország legsokoldalúbb előadója címért. A zsűriben Kökény Attila és Papp Szabi mellett ezúttal Lékai-Kiss Ramóna és Makranczi Zalán foglal majd helyet. Attila a Borsnak elárulta: izgatottan várja, hogy elkezdődjön a műsor, és mint ahogy két évvel ezelőtt, most sem másért megy, csak hogy jól szórakozzon.

– Mindvégig bíztam abban, hogy folytatódik a Sztárban Sztár, és hogy újra helyet foglalhatok a zsűri székben. 2020-ban is rendkívül jól éreztem magam a műsorban – kezdte a Borsnak Kökény Attila, aki azt is elárulta, hogyan fogadta, hogy ezúttal változás történt a zsűriben, és más résztvevőkkel kell osztoznia az ítész szerepben.

Papp Szabi, Kökény Attila, Lékai-Kiss Ramóna és Makranczi Zalán foglal helyet a 8. évad zsűrijében Fotó: TV2

Találkoztunk már a fotózások és a sajtótájékoztató alkalmával, és úgy tervezzük, még az első élő show előtt egy kis csapatépítés gyanánt összejövünk, ebédelünk és beszélgetünk egy jót, mert muszáj, hogy jobban megismerjük egymást. Szabival már az előző évadban dolgoztam együtt, Ramival és Zalánnal még sosem, de természetesen mindenkinek ismerem a munkásságát. Jó, ha barátként ülünk egymás mellett, hiszen szoktuk egymást húzni, viccelődni, nem csak a komoly értékelések hangzanak el tőlünk – mondta érdeklődésünkre az énekes, aki 2014-ben, a műsor második évadában mérettette meg magát, így pontosan tudja, milyen érzés a színpadon más bőrébe bújva állni. Legalább ennyire okoz örömet neki, hogy ezúttal is a zsűriben foglal helyet.

– Ugyanolyan őszinte akarok lenni a versenyzőkkel, mint amilyen eddig is voltam. Továbbra is szórakoztatni megyek. Profi énekesekről van szó, de így is nagyon komoly munka vár a versenyzőkre. Nekem is óriási buli volt az a néhány hét, amit ott töltöttem. Nem csak a nézők, hanem az előadók is jól érzik magukat. Persze ezt rengeteg munka előzi meg. Ha pedig valaki nem fektet elegendő energiát a felkészülésbe, azt mi látni fogjuk. Nagyon várom a február második vasárnapját, az első adást – fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504619
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141993_auto_resized.png
metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504619
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504619
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók