Ha a Séfek séfe stúdiójában a férfiaknál elszakad a cérna, akkor felemelik a hangjukat, azonnal kiadják a dühüket, a lányok között viszont azok a legveszélyesebb pillanatok, amikor egy szót sem szólnak egymáshoz.
Kezdetben Eszter és Viki között alakult ki parázs vita egy félreértett kijelentés miatt. Eszter úgy döntött, őt hátráltatja a plusz alapanyaggal, mivel úgy vélte, a pirosak versenyzője a legjobb női séfnek tartja magát. Mindkét lányban nagy a versenyszellem, és erős igazságérzettel rendelkeznek, ezért egyikük sem engedett a huszonegyből.
– Én nagyon szenvedélyes vagyok, ez főként a konyhában és a főzés szeretetében mutatkozik meg. A stúdióban sok volt a stresszes helyzet, ami tovább fokozta ezt – kezdte a Borsnak Eszter, és hozzátette, Rebekával azóta sem ásták el a csatabárdot.
– A forgatás óta volt egy csapatépítő hétvége, ahol mindannyian találkoztunk. Sokan azóta is jó kapcsolatot ápolnak. Rebekával mi a verseny alatt igyekeztünk tisztázni a dolgokat, hogy előrébb tudjunk jutni, de őszintén szólva azóta sem lettünk barátnők… – tette hozzá.
Eszter úgy érzi, van néhány dolog, amit ma már másképpen csinálna.
– Jobban kellett volna kezelnem a konfliktusokat és kevesebbet sírnék. Nehéz látni ahogy egy ország előtt sírok – tette hozzá a feketék csapatának tagja, aki mindent megtesz azért, hogy ő legyen az idei Séfek séfe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.