Celeb

Pénteken végre kiderül, ki lesz a Séfek séfe

Bors

Létrehozva: 2021.10.18.

A héten célegyeneshez érkezik a TV2 népszerű gasztro-tehetségkutatója. Öt hétig tartó kemény menetelés után pénteken este kiderül, ki nyeri el 2021-ben a Séfek Séfe címet, a vele járó tízmillió forintos fődíjat és a 2 hetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séf iskolájában.

Utolsó hetéhez érkezett a Séfek Séfe, amelyben több száz jelentkező közül mostanra összesen 8, mindenre elszánt versenyző küzd a végső győzelemért. Vomberg Frigyes, Krausz Gábor és Wolf András 6-6 fővel induló csapataiban, mára csupán 3-3 illetve 2 játékos maradt versenyben.

Már csak a legjobbak bizonyíthatnak, akik szeme előtt egyetlen cél lebeg, hogy az eddigieknél is jobbat hozzanak ki magukból, és ott legyenek a döntőben. A tét óriási, és a feszültség még a korábbiaknál is nagyobb. A feketék egyik csapattagja, Takó-Mészáros Rebeka egy különleges előnnyel, az előző adásban megszerzett arany késsel vág neki a hétnek, amely egy esetben megmentheti őt a kieséstől.

Az egyre keményebb csapatversenyek után, csütörtökön egy kétfordulós elődöntő, pénteken pedig egy maratoni döntő vár a Séfek tanítványaira. A legtehetségesebb öt versenyző jut be az elődöntőbe, ahol a műsor séfjei már nem segíthetnek csapattagjaiknak. Az első kör után Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András vakon kóstolja és értékeli az eléjük tálalt fogásokat. Ráadásul 3 vendég kóstoló is érkezik a segítségükre: Volenter István, Segal Viktor, és Várvizi Péter személyében. A nap végére pedig két séf-jelölt számára véget ér a küzdelem.

A döntőben kétórás feszített munka vár a legjobbakra. A versenyzők három fogásos menüjüket korábbi csapattársaik segítségével készítik majd el, séfjeik pedig már csak szurkolhatnak tanítványaiknak. A Séfek Séfe fődíjáról hazai, élvonalbeli fiatal séfek döntenek, olyan szakemberek, akiknek a véleménye irányadó a minőségi vendéglátásban. Az este végén kiderül, hogy ki lesz a Séfek Séfe, ki viheti haza a tízmillió forintos fődíjat és a 2 hetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séf iskolájában.

Séfek Séfe minden hétköznap este 19:55-től a TV2-n.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983611
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983611
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián