Celeb

Tóth Andi a Dancing with the Starsba is magával viszi a stílusát: Bárkit elküldök a p*csába!

Bors

Létrehozva: 2021.07.16.

Még el sem kezdődött a TV2 táncos sikerműsora, a Dancing with the Stars második évada, máris biztosak lehetünk benne, – tekintettel az ügyesen összeválogatott versenyzőgárdának –, hogy könnyből, nevetésből, feszültségből nem lesz hiány. 

Hamarosan visszatér a TV2 képernyőjére a nemzetközi sikerű táncos showműsor, a Dancing with the Stars, amelyben hírességek profi táncpartnereikkel állnak színpadra hétről hétre. 

Szerda este egy grandiózus sajtórendezvényen mutatták be a versenyzőket, akikkel a helyszínen riportot is készíthettünk. 

Dobó Kata azt mondta, hogy most még nagyon lelkes, de nem biztos benne, hogy az edzések elkezdése után hetekkel is így érez majd. 


– Nagyon kíváncsi vagyok a határaimra, és remélem, hogy a műsor alatt kiderül, hogy azok sokkal szélesebbek, mint amit én gondoltam magamról. Nyilván sokféle határt kipróbáltam már, de ez egy új kihívás és nagyon boldog vagyok tőle. Most még nagyon lelkes vagyok. De azért majd egy pár hét múlva is kérdezzék meg, hogy hogy vagyok...

Hevesi Kriszta szexuálpszichológus a gyerekkori balett táncosi múlttal rutinosabbnak számít a résztvevők között. Kriszta nagyon várja már, hogy a táncparkettre léphessen. Nehézséget inkább az okoz számára, hogy az időt jól ossza be és Baranya Dávid mellett ismét tanuló szerepbe kerül. 

– Tudatosan igyekszem arra figyelni, hogy most nem én vagyok a tanár. Megszoktam korábbról, hogy én tanítok, most viszont igyekszem alázatos diákja lenni a profi táncospáromnak – mesélte mosolyogva Kriszta. 

Cooky a francia lemezlovas kihívásként tekint a Dancing with the Stars-ra, ugyanis feleségével, Debórával fog együtt táncolni. 

– Úgy gondoljuk nagyon jó hatással lesz a kapcsolatunkra, nagyon jól kommunikálunk otthon is. Nem gondolom, hogy azért mert nem én leszek a főnök megváltozna a kapcsolatunk. Csak még jobban összehoz minket ez a feladat

Tóth Andi a Dancing with the Starsba is magával hozza megosztó és szókimondó stílusát. De a célja a jó kedv és természetesen a döntő. Az énekesnő azt ígéri, hogy ebben a műsorban egy fegyelmezettebb, elegánsabb oldalát mutatja majd meg a közönségnek, de természetesen nem fog változtatni a korábban megszokott, szókimondó viselkedésén sem.

– Én bárkit elküldök a p*csába! Van egy kicsit nyers, néha undok, de őszinte stílusom, amit vagy kedvelnek az emberek vagy nem. Nagyon nagy az igazság érzetem és ki is mondom, amit gondolok – nyilatkozta az énekesnő, aki a tavalyi második helyezett Andrei Mangra oldalán táncol majd. 

Ők lesznek a Dancing with the Stars második évadának versenyzői

A TV2 lenyűgöző produkciójában többek között táncparkettre lép Dobó Kata színművésznő, Demcsák Zsuzsa, a Farm VIP háziasszonya, Tóth Andi énekesnő, Árpa Attila színész-rendező, Kempf Zozó, az Exatlon Hungary versenyzője és az olimpikon, Világ- és Európa-bajnoki bronzérmes úszó Kozma Dominik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711660812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...