Durva, amit mondott győzelme után az Exatlon sztárja

Durva, amit mondott győzelme után az Exatlon sztárja

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 01. 10:00
Hatalmas meglepetést szerzett az Exatlon nézői számára Szente Gréti teljesítménye. A 20 éves egyetemista, miután megérkezett a Kihívók csapatába, sokáig nem talált magára. De miután kiejtette csapattársát, Ferenc Vivient a versenyből, megtáltosodott.
Bors

Szente Gréti azt a bizonyos május eleji párbajt úgy nyerte meg, hogy ellenfelének esélye sem volt még csak megszorítani sem, nemhogy nyerni. Akkor valami átkattant a gyönyörű Kihívó fejében, és azóta megállíthatatlanul robog előre. Az egyéni versenyben is egyre magabiztosabb, kiejtette az utolsó bajnok lányt, Halász Vivient, majd elég sima meccsen jutott be a női döntőbe.

Egész nap az volt a fejemben, hogy szeretném megnyerni a napot, nem kifejezetten az, hogy a döntőbe kerülés a tét

– árulta el a Borsnak Gréti, majd hozzátette:

Viszont közvetlenül a győzelem után nem éreztem azt, hogy megérdemelném. Tudom, hogy ez butaság, hiszen a teljesítményem alapján jutottam be a döntőbe, nekem sikerült, de úgy éreztem, hogy a két kezdő játékos, Dóri és Anna érdemelték volna ezt a győzelmet. Az ő álmuk, miszerint mindketten ott lesznek a végén, ezzel szertefoszlott. Emiatt van egy kis negatív érzésem, tudom, hogy ők nem neheztelnek rám emiatt, de még nem is igazán fogtam fel, hogy nekem sikerült elsőként.

A fiatal egyetemista mostantól a végső győzelemre koncentrál.

Bízok annyira a teljesítményemben és magamban, hogy ha elő tudom hozni azt, amire képes va­gyok, akkor talán a győzelemre is esélyes lehetek. Egy utolsó versenynapként tekintek majd rá, és próbálok üres fejjel állni a rajthoz. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.