Celeb

Az Exatlonból kieső Szabó Franciska: Az utolsó pillanatig hittem, hogy visszatérhetek – interjú

Bors

2021. március 11. csütörtök 09:30

Még mindig nem tudja feldolgozni A Bajnokok versenyzője, hogy sérüléssel ért véget számára az Exatlon. Szabó Franciska a hazaútja előtt adott interjút a Borsnak.  

Forrás: TV2

Mit éreztél, amikor Laci kimondta, véget ért a verseny számodra?

Sokkolt Laci bejelentése, mivel az utolsó másodpercig hittem abban, hogy visszatérhetek a pályára. Bármennyire is fájt volna még a lábam, úgy terveztem, hogy pár napon belül versenybe állok, ha törik, ha szakad. Így készültem fejben, ezért nagyon megrázott az a hír is, hogy a sérülésem ilyen súlyos.

Számítottál arra, hogy ekkora a baj?

Csak a sérülésem pillanatában éreztem legbelül. Amint bekerültem a mentőautóba, minden rossz gondolatot elengedtem, és csak a mielőbbi felépülésre koncentráltam.

Milyen érzésekkel búcsúzol az Exatlontól? Mit adott neked?

Egy kis üresség van bennem, hogy sérülés miatt kell befejeznem az Exatlont. Kíváncsi lettem volna, hogy mennyi lett volna még bennem, meddig tudtam volna eljutni. Nem ostorozom magam, mert úgy érzem, minden napomat kimaxoltam, a lelkiismeretem így részben nyugodt. Sokan nem is gondolnák, mi mindent ad az Exatlon, mert kívülről a néző csak egy versenyt lát, miközben az egész életet tükrözi. Rengeteg olyan dologra hívta fel a figyelmemet, amit korábban próbáltam elnyomni magamban tudatosan vagy tudattalanul. Megtanított arra, hogy az érzéseimet jobban tudjam kezelni, felszínre hozni. Nagyszerű volt, hogy minden nap átérezhettem a versenyzés izgalmát, ennél nagyobb élmény nincs is számomra.

Mi fog a legjobban hiányozni?

A legelső gondolatom, hogy a csapat és a társaság, a stábtagok, akikkel együtt dolgozunk, és nem feltétlenül látják őket a nézők a képernyőn. Nagyon jó közegbe kerültem, sosem éreztem magam még ennyire jól, a megpróbáltatások és a kihívások ellenére. Palik Laci is nagyon hiányzik majd, mert akkora szívvel vezeti ezt a műsort, hogy az szerintem kihat minden versenyzőre.

Apukád szerinted mit mond majd, ha felhívod telefonon?

Szerintem a hibáim ellenére látni fogja, hogy a végsőkig küzdöttem, és úgy hiszem, azt mondja majd: Büszke vagyok rád lányom, menni kell tovább.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044070_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a világháborús ukrán fenyegetés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15619_resized.jpg?avcount=1685467506
origo.hu

Szinte felismerhetetlenre hízott a több éve visszavonult, népszerű énekesnő - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16043870_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újra szerelmes? Lebuktató fotó, sármos férfi öleli Szabó Zsófit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16042937_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Neue Zürcher Zeitung: Szégyen, hogy milyen lehetőségeket pazaroltak el Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16042527_auto_resized.jpg
life.hu

Megszólalt a szakértő: ezért nem fordulhatott vissza Suhajda Szilárd a tragédia előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044238_auto_resized.jpg
vg.hu

Elárulta Putyin nagy tervét Zelenszkij és meg is nevezte az oroszok következő célpontját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15626_resized.jpg?avcount=1685467506
origo.hu

Megmutatta újszülött kislányát Kulcsár Edina - KÉPEK

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16042599_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Visszatért, de durván megdrágult a Pilóta keksz: ennyibe kerül a kedvelt csemege

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15622_resized.jpg?avcount=1685467506
travelo.hu

Álmodtál már arról, hogy elhajózol a naplementébe? Irány Horvátország! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16041279_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sírva búcsúztak: Suhajda Szilárd családja is elment a megemlékezésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15614_resized.jpg?avcount=1685467506
mandiner.hu

Webshopon keresztül vásárolunk laborvizsgálatot(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/k1zP8j6F54PJXxc-rsE4qWM0Y2jjOPRxOu8zsR8gH7E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjZTY2Y2JhZDk3NDRjOTI4OTEwYmViNWEwZTljNGEx.jpg
Pletyka

Újra szerelmes? Lebuktató fotó, sármos férfi öleli Szabó Zsófit

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/t5mmnixajOaADbXRAksVa50jceupIcqzMWFLTBVL7_k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4NGZkMjYzNDQ2MDRjY2I5YjU2N2ExOGRlM2U3N2Zi.jpg
Botrány

Zámbó Krisztián nagyon kiakadt Peter Srámekre: Ez már több a soknál!