Iskolából jön A Dalba Bari Laci

Iskolából jön A Dalba Bari Laci

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 18. 08:15
Az Ének Iskolájában ismerhettük meg gyermekként Bari Lászlót, aki a zenei pályáról felnőttként sem mondott le. Igaz, a rivaldafény helyett először az iskolapadot választotta, s most, A Dal 2021-ben tér vissza a színpadra.
L. P.

A zene a vérében van, árulta el nekünk Bari Laci, akinek produkciója bejutott A Dal 2021 negyven legjobbja közé. Úgy érzi, most igazán meg tudja mutatni való­di önmagát.

Nagy utat jártam be az első médiaszereplésem óta, amit akkor nagyon élveztem, viszont a szüleim azt mondták: első a tanulás. A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban dzsesszzongoristaként végeztem. Azóta pedig pedagógusasszisztensként dolgozom és tanítom a gyerekeket, akiket imádok. Hihetetlen fejlődésen mennek ke­resztül – avatott be minket Laci, majd elárulta, mit is je­lent számára saját dala. 

Sok neves embernek köszönhetem, hogy most itt tartok. Magam írtam ezt a dalt, nagy szó, hogy így debütálhatok. Remélem, sokak­nak „átjön”, hogy miről is szól a Féltelek című szerzeményem. Itt nem egy kapcsolatban lévő párról, hanem egy szakítás utáni féltésről van szó, amiben már a szerelem nincs meg – mesélte el lapunknak Laci, igaz, neki jelenleg nincs ideje barátnőre.

Egyedül vagyok, és nem is nagyon férne bele az életembe az ismerkedés. A Dal 2021 vélhetően sok időmet elveszi a következő hónapokban, ezért már most hálás vagyok a kollégáknak, hogy segítenek nekem és átvállalják majd a teendőket a munkahelyen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.