Vastag Csaba énekes, aki egyébként a Life Tv műsorvezetője, április 21-én zenekarával három budapesti idősek otthonához látogatott el. A körülményekhez alkalmazkodva, egy-egy rögtönzött koncerttel lepték meg az ott élő időseket és ápolókat. Egyedülálló módon, egy nyitott tetejű buszon érkeztek. Csaba a busz tetején állva zenekarával, betartva a szabályokat másfél méteres távolságra egymástól. Így igyekeztek egy kis színt, jókedvet, vidámságot varázsolni a karantén ideje alatt az ott élő idősek, ápolók, dolgozók mindennapjaiba. Előadták a mára szimbolikussá vált „Őrizd az álmod”, amely ma igazán aktuális. A „Bátorság” című dalukkal pedig ebben a nehéz helyzetben, a járvány elleni küzdelem idején erőt, hitet és reményt adtak a közönségnek, akik az ablakokból és erkélyekből hallgatták Őket.
Az énekes a maga módján és eszközeivel így szeretné meghálálni mindazt a szeretetet és figyelmet a közönségének, amit az elmúlt 10 évben kapott.
A Life tv elkísérte a zenekart, és hamarosan a nézők is láthatnak egy rövid összefoglalót erről a nem mindennapi koncertről online, illetve a televízió csatornánkon is.
A rendhagyó koncertezés ezzel nem ért véget, ugyanis ezzel egyidejűleg az ország más településeire is ellátogatnak. A következő állomás Sopron lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.