Visszavágtak a Bajnokok

Visszavágtak a Bajnokok

verseny
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 24. 13:00
Bors

Ismét párban küzdhettek meg az Exatlon-csapatok a villáért. A Bajnokok újult erővel vetették bele magukat a versenybe, és 10-4-re megverték a Kihívókat annak ellenére, hogy Tóth Dávid betegsége miatt nem léphetett a pályára, így csak négyen küzdöttek. Végül ők élvezhetik a héten a villa ad­ta luxust. A Bajnokok újonca, Csibi Gergő sajnálta, hogy Dávid nem küzdhetett velük, azonban úgy érezte, nagyon jót futottak együtt Zozóval.

– Azt gondolom, hogy az elején nagyon megterhelő volt, de végül egészen belejöttünk ebbe az egészbe – hangsúlyozta lapunknak Gergő. Szabó Dorka szerint is sokkal erősebbek tudnak lenni, ha párban versenyeznek. – Az, hogy Gabival ketten vagyunk lányok, az előnyt jelent, hiszen sokkal többször futunk egy-egy pályán, mint a kék lányok, éppen ezért nagyobb rutint, gyakorlatot szerezhetünk a pályán és az ügyességi feladatokban – fűzte hozzá Dorka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.