Celeb

Évi 360 ezerért lottózik Kárász Robi

Bors

2020. március 7. szombat 16:30

A rekordösszegű, mintegy 6 milliárdos lottónyereményre fáj a foga Kárász Róbertnek, aki havonta mintegy 100 gépi szelvényt játszik meg, csakhogy megüsse a főnyereményt.

A műsorvezető szerencsejáték függősége azonban nem most kezdődött. Évtizedek óta nagy játékos. 

– Még 1994-ben megálmodtam a nyerőszámokat és azóta azokat játszom meg. Helyesbítek: minden hónapban veszek 100 gépiszelvényt és azonfelül megjátszom a saját számaimat is – vallotta be a Ripostnak Kárász Róbert, aki jól tudja, már már beteges amit művel, de vallja: a remény hal meg utoljára.

– Hiszek az energiákban, így azt is tudom, hogy csak úgy lehet nyerni, ha az ember kitartó és koncentrál. Ezért játszom meg minden hónapban a megálmodott számokat, mert tudom, hogy egyszer be fog jönni. Persze addig, havonta több mint 30 ezer forintot költök játékra, de egyáltalán nem bánom. Van egy olyan érzésem, hogy én már nem leszek, amikor kihúzzák a számaimat. A lányaimat megkértem, hogy ha meghalok, utána is folytassák a hagyományt és vegyék meg apa szokásos lottószelvényei – zárta reményteljesen a műsorvezető. 

További cikkek

Szakítás

Horváth Gréta édesanyja megható vallomása: „Örülök, hogy az édesanyád lehetek”

Exatlon

Monoki Lehel számára a legnagyobb próbatétel a szerettei hiánya

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

A külhoni magyarok elleni kampányplakáttól a diploma-ügyig – botrányos pillanatok Bangóné karrierjéből

ripost.hu

Halálos áldozatot is követelt a Szent Imre kórházban keletkezett tűz

life.hu

Tápai Szabina megszólalt: "A mi házasságunk egy óriási hullámvasút"

feol.hu

Egy ember kizuhant az autóból, amikor az árokba borultak Bicskénél

origo.hu

Így fejlődött a tévék formavilága 2021-ben

nemzetisport.hu

A páratlan hármas – az Egressy, Kenesei, Waltner trió ZTE-aranyat érő 52 gólja

origo.hu

Hírességek, akik saját éttermet nyitottak, de azzal nem lettek sikeresek

nemzetisport.hu

Videó: Cavani eksztázisban! Látni kell a „Matador” és a többi MU-játékos gólörömét

ripost.hu

Fergeteges lesz a lovaglópóz ettől a pikáns trükktől

nemzetisport.hu

Videó: így ünnepelték a holland kapust, aki a munkából jött az Eb-re

origo.hu

Budapesten megnyílt a világ egyik legjobban várt új épülete, a Magyar Zene Háza