Parádésan lopta el a show-t a régen látott Maros Gábor tegnap a Budapesti Operettszínházban.
A Nagymező utcai teátrumban a világhírű La Mancha lovagja című musical olvasópróbáját tartották, ahol igazi szélmalomharcosként robbant be a 73 éves színész-operaénekes, aki még a hetvenes évek elején játszotta Don Quijote hűséges fegyverhordózója, Sancho szerepét. Hétfő délelőtt csak azért érkezett a társulathoz, hogy felelevenítse élményeit.
– Másodikos főiskolás voltam. Nádasdy Kálmán azt mondta: Gábor, menjen a Nagymező utcába, valamit akarnak magától, de viselkedjen rendesen! Eleven srác voltam akkoriban. Lendvay Kamilló egy Broadway-kottát vett elő, és végigénekeltem az egészet. Kamilló felállt, és hisztérikusan üvöltette: ő lesz a Sancho! Én meg úgy megijedtem, hogy kirohantam. Darvas Iván és Galambos Erzsike hatalmas sztárok voltak, átsegítettek minden kezdeti nehézségen. Egy pillanat alatt a legnagyobbak között találtam magam – mesélte Maros, aki a következő évtizedekben a világ minden táján megcsillogtathatta az énekhangját, ám az utóbbi években igen keveset hallottunk róla.
– Megyek, ha hívnak, nyugdíjasklubokba, zenés estekre, de a színpad, bevallom, nagyon hiányzik. Reményeim szerint Kiss B. Attila gondol rám a következő évadban, mert érzem, hogy 73 év ide vagy oda, de van még bennem energia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.