Pontosan ötven évvel ezelőtt - 1969. június 22-én - hunyt el Judy Garland. Amilyen sikeres és emlékezetes volt a karrierje énekesnőként és színésznőként, olyan tragikus volt a magánélete: ötször házasodott, egyszer kísérelt meg öngyilkosságot, de többször került szanatóriumba gyógyszerfüggőség miatt. Halálát is nyugtató-túladagolás okozta. Most 5 érdekes tényt gyűjtöttünk össze róla a kerek évforduló tiszteletére.
1.Boldogtalan gyermekkor
A boldogtalanság - mely egész életében végigkísérte - még gyermekkorában kezdődött, köszönhetően szülei viharos házasságának. “Ahogy emlékszem, a szüleim egyfolytában szétmentek, majd újra összejöttek. Akkoriban nagyon nehéz volt mindezt megértenem, és - természetesen - mindig rettegtem az újabb elválásoktól” - nyilatkozta egyszer a gyermekkoráról.
Édesanyját, Ethel Gummot egyébként egy interjú során az Óz igazi gonosz nyugati boszorkányának nevezte. Talán nem is alaptalanul: az asszony ugyanis mindenáron sztárt akart faragni gyermekeiből. Amikor rájött, hogy csak Judynak van tehetsége, turnézni vitte. Tízévesen már altatókkal tömte a kislányt, hogy tudjon aludni, miközben úton voltak. “Féltékeny volt rám, mert neki semmi tehetsége nem volt” - magyarázta később Garland.
2.Éheztették, miután felfedezték
Sajnos a tini Judy élete azután se lett jobb, hogy megtörtént az áttörés: noha az MGM filmstúdió énekhangjának köszönhetően egész simán szerződtette, az igazi rémálom csak ezután kezdődött számára. A stúdió emberei ugyanis állítólag folyamatosan a kis Garland súlya miatt aggódtak, ellenőrizték, gyakran elvették előle az ételt, ami miatt a 13 éves lány egyfolytában éhezett.
3.Drogokat kapott, hogy bírja a munkát
Ha ez nem lett volna elég, a gyakran heti hat napon keresztül napi 18 órákat dolgozó - tini! - Judy Garland a különböző drogokra is rászokott ekkoriban a kegyetlen munkamenetnek köszönhetően. Ráadásul magukat a szereket is a filmesektől kapta. Emiatt élete végéig küzdött a függőséggel. “Ha Garland bajban volt, vagy azt hitték, hogy abban lesz, pirulákat kapott. Felgyorsították, lenyugtatták. Mint egy gépezetet” - írta egy filmes forrásra hivatkozva már a színésznő halála után egy kritikus, Roger Ebert.
Judyt egyébként annyira leterhelték, hogy állítólag az Óz, a csodák csodája című filmet (mely pont idén 80 éves!) is egy teljes évvel a megjelenése után tudta csak megnézni - addig egyszerűen nem jutott rá ideje.
4.Illegális abortuszra kényszerítették
A Vanity Fair cikke szerint Judy Garland 19 évesen - nem sokkal első házasságkötése után - esett teherbe, ám anyja és az MGM filmstúdió belekényszerítették, hogy vetesse el a gyermeket. Noha hivatalosan az abortusz ekkor illegális volt, mégis gyakori Hollywoodban: a stúdiók így érték el, hogy a sztárokról az a kép - általában szexszimbólum, vagy mint Garland esetében, gyereksztár - maradjon meg az emberekben, amit ők kialakítottak.
Garlandnak végül - évekkel később - három gyermeke született.
5.Lánya is korán rivaldafénybe került
Noha Judy Garland életére nagyon súlyos hatással volt, hogy - anyja nyomására - rendkívül korán, két és fél évesen már megismerkedett a showbiznisszel, saját lánya, Liza Minnelli is pont ebben az életkorban kóstolt bele először, méghozzá az In the Good Old Summertime című filmnek köszönhetően - aminek egyébként maga Judy Garland volt a főszereplője.
+1.78 év után derült ki: forgatás alatt molesztálták
A színésznő volt férjének, Sid Luftnak 2017 tavaszán megjelent könyvéből derült ki: Garlandot rendszeresen molesztálták színésztársai az Óz, a csodák csodája forgatása során. Noha konkrét neveket nem említ a férfi a könyvben, azt leírja, hogy a Dorothy karakterét segítő, apró növésű mumpicokat alakító negyvenes férfiak voltak azok, akik folyamatosan fogdosták, és a ruhája alá nyúlkáltak a fiatal lánynak.
A könyv különlegessége egyébként, hogy poszthumusz jelent meg: írója, Luft 2005-ben hunyt el, a szerkesztő Randy L. Schmidt pedig 2017-re egészítette ki a kötetet a szerzővel készült korábbi interjúk alapján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.