Az ibrányi falu moziját a Kossuth-díjas színművész nagyapja építette. A kis Hegedűs Géza természetesen állandó látogató volt a szomszédos műintézményben, ahol a nagypapa az államosítás után mozigépész maradhatott. Így nem meglepetés, hogy számtalan filmet nézett végig és ismerte meg, legalábbis a mozivászonról a kor legismertebb színészeit. Soós Imre, Szirtes Ádám, vagy a csodálatos Törőcsik Mari óriási hatással volt rá, bár akkor még nem gondolt arra, hogy egyszer maga is a világot jelentő deszkákra lép.
A szabolcsi faluban járt általános iskolába, majd a debreceni építőipari technikumban tanult tovább. Ma sem érti, mit keresett ott, mert csak az irodalomórákon érezte jól magát.
– A műszaki dolgok sohasem érdekeltek – mesélte a művész, de már gyerekként is izgatott a mozi. Olyan hatalmas rendezők filmjeit láttam, mint Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Szabó István, vagy Sándor Pál. Debrecenben viszont a kollégium mellett volt a színház, így az estéket, a hétvégéket a színházban töltöttem. Nem volt olyan darab, amit ne néztem volna meg. Elvarázsoltak a színészek, és amikor pályaválasztásra került a sor, vettem a bátorságot, 1971-ben jelentkeztem a Színművészeti Főiskolába. Elsőre felvettek.
Ma is szerencsésnek mondja magát, hogy Horvai István és Kapás Dezső osztályába került.
– Ma úgy mondják, iskolateremtő színészpedagógusok voltak, de én állítom, egyszerűen csak zsenik. Ráadásul mindketten a Vígszínházban rendeztek, amit Várkonyi Zoltán igazgatott. A direktor úr a harmadik évfolyam vizsgaelőadására, az Oidipuszra eljött, és a darab után csak annyit mondott nekem: fiatalember, érezze magát a Vígszínház tagjának.
1975-ben lett tagja a körúti teátrumnak, és azóta is az. Pedig még az is előfordult, hogy pályát akart váltani.
– Egyszer megbillentem. Nem voltam még harmincéves, amikor úgy éreztem, váltanom kellene. A koromnál fogva még belefértem az orvoskaron a felvételi korhatárba, gyerekorvos akartam lenni, de ma már úgy mondom, szerencsére kaptam egy felkérést, egy főszerepet, így maradtam a pályán. Nem bántam meg, hiszen a Víg-, a Pesti Színház és a Házi Színpad „egy család”, van bőven lehetőség a játékra és a rendezésre is.
Az utóbbit még hivatalos papír nélkül kezdte.
– A Kőműves Kelemen volt az első, amelyet a színház akkor művészeti vezetőjének, Tordy Gézának köszönhetek. Tőle kaptam a feladatot, innen datálódik a rendezői pályafutásom. De, hogy ne érje szó a ház elejét, ismét iskolapadba ültem, és a főiskolán elvégeztem a rendezői szakot is.
