Kedden került fel az internetre a Mid90s című új film előzetese, és a trailerben 1:35-től ismerős dallamokat hallhatunk.
Igen, ez az Omega Gyöngyhajú lány című száma, és még Kóbor János hangos énekét is hallani a képek alatt. A Mid90s című film egy 13 éves Los Angeles-i srác, Stevie történetét meséli el, aki összebarátkozik egy csapat gördeszkással, miközben az otthoni problémákkal is megpróbál megküzdeni. A filmet a színészként már többek között a Wall Street farkasában is megismert Jonah Hill rendezte, sőt a forgatókönyvet is ő írta. A Mid90s október 19-én debütál az amerikai mozikban. Kóbor János, az Omega frontemberét kérdeztük, látta-e az előzetest.
– Természetesen láttam már. A Kanye West-történettel az Omega bekerült egy amerikai körforgásba, és akkor jöttek rá a tengerentúlon, hogy a munkásságunk a sampling* (hangmintázás) szempontjából kincsesbánya és azóta filmsorozatokban, filmekben is szóltak a dalaink, sőt különböző hirdetők is használták. Mi ennek nagyon örülünk, és teljesen biztosak vagyunk benne, hogy Jonah Hill és csapata nem az a kategória, aki lopni akarna. Nyilván megtetszett nekik a dal és azt a leggyorsabb hozzáférés után beillesztették az előzetesbe – meséli a Borsnak Kóbor, aki attól is boldog, hogy a videó alatt már amerikai kommentelők is felismerik az Omega dalát.
– Addig nem tudunk igazán komolyabb tárgyalásba belemenni, amíg azt nem tudjuk, hogy a filmben szerepel-e majd a dal, de egy emberként gondoljuk azt, hogy Hillék nem hallgatnák el, hogy egy Omega-számot használnak a művükben. Én azt tartom legvalószínűbbnek, ami valahol szintén nagyon nagy dolog, hogy Hill a jóbarátja, Kanye West nyomán találkozhatott a dallal és azután tette be a filmje előzetesébe is. Most kicsit olyan helyzet, mint amikor West anno az albuma megjelenése előtt házfalakra vetítette új dalát, csak akkor végig a Gyöngyhajú lány szólt – mondta Kóbor.
A Kóbor által is említett Kanye West 2013-ban előzetes engedély nélkül használta New Slaves című dalában a Gyöngyhajú lányt, és a plágiumügyről az egész világsajtó beszámolt. Végül a feleknek sikerült peren kívül megegyezniük és a dúsgazdag West 29 millió forintot fizetett a szerzőknek – Presser Gábornak és Adamis Annának –, valamint az előadóknak. Úgy látszik, hogy nagyon betalált az amerikaiaknál az Omega muzsikája, hiszen januárban a Future Man című sorozat egyik részének végén szólalt meg az Addig élj!.
(* egy zeneszerző egy korábbi, már létező hangfelvétel hosszabb-rövidebb részét (egy hangtól vagy szótól egészen a teljes zenei aláfestésig vagy dalszövegig) kiemeli, módosítja (lassítja/gyorsítja, többször megismétli, hangszínén változtat stb.), majd egy új zeneműbe beilleszti.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.