Onyutha Judit ügyvédhez fordult, amikor kirúgták

Onyutha Judit ügyvédhez fordult, amikor kirúgták

Onyutha Judit
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 09. 09:25
Bors

A Blikk számolt be az ATV-től távozó időjós elbocsátásának a részleteiről, Onyutha Judit elmondása szerint nem sikerült mindenben megegyezni a csatornával, pedig ő akár szívesen maradt is volna. Onyutha szerint a televízió mindenképpen meg akart tőle válni, nem kínáltak a számára alternatívát. Munkaviszonyának megszünése még úgy is meglepte az időjóst, hogy a helyére szerződtetett Gaál Noémi azonnal tájékoztatta arról, hogy behívták a csatornához egy meghallgatásra.

– Én ezután megkérdeztem a hírigazgatót, hogy kell-e aggódnom a munkám miatt, de ő megnyugtatott. Aztán két héttel ezelőtt a portás szólt, hogy menjek fel a vezérigazgatóhoz, mert beszélni akar velem. Ez különös volt, mert én mindvégig a hírigazgatóval voltam kapcsolatban. A vezérigazgató azzal kezdte, hogy közös megegyezéssel megválnak tőlem. Én akár kevesebb fizetésért, más beosztásban tovább dolgoztam volna a csatornánál. Ám mivel csak megbízásos munkaviszonyt ajánlottak fel, nagyon kevés fizetéssel, így ezt nem tudtam elfogadni. Ügyvédhez fordultam – mondta a Blikknek Onyutha, aki állítása szerint a végkielégítésről tárgyalt a csatornával, de nem jutottak megegyezésre, így végül rendes felmondással bocsátották el az időjóst.

A Blikk megkereste az ATV sajtóosztályát, amely nem szeretett volna reagálni az üggyel kapcsolatban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.