Így unta szét magát a budapesti shopping alatt sztár

Így unta szét magát a budapesti shopping alatt sztár

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 05. 11:00
Földvári Zsófi

A hősök élete sem könnyű, hiszen nap mint nap élet-halál harcot kell vívniuk a gonosz ellenséggel. A csaták után aztán persze megpihenhetnek, hogy erőt gyűjtsenek a következő összecsapáshoz. Már aki… A Hegylakó, azaz Adrian Paul sajnos nem tartozik a szerencsés hősök közé, neki két csatajelenet között alvás helyett a gyönyörű feleségét és a csöppnyi kislányát kell szórakoztatnia.

A Bors munkatársa vasárnap délután kapta lencsevégre a meglehetősen megviselt küllemű film­sztárt a budapesti Váci utca egyik ruhaboltjában, ahol – amíg a felesége a pénztárnál sürgött – ő megpróbált állva aludni a papucsok között. Szemmel láthatóan ki volt borulva, mint a legtöbb férfi egy átlagos vasárnapi bevásárlótúra közben.  

Adrian Paul, a Hegylakó című sorozat népszerű főszereplője sűrűn tűnik fel Magyarországon, hiszen a felesége, Alessandra édesapja magyar, és rendszeresen látogatják a magyar rokonokat. A színésznek egyébként van egy lakása is Budapest belvárosában, ahol jelenleg is laknak.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.