Nem szeretnénk - valószínűleg nem is tudnánk - pár videóval, pár sorral teljes képet adni a kedden elhunyt Somló Tamás életművéről, így inkább egyfajta szubjektív összeállítás következik szerkesztőségünk kedvenceiből.
Álomarcú lány
Az 1975-ös LGT: Mindig magasabbra című album felvételének szövegírója, Adamis Anna volt, akinek tollából számtalan sláger származott, míg a zenét Somló szerezte, aki természetesen hangját is adta a dalhoz.
Annyi mindent nem szerettem még
Szintén LGT, szintén Somló zeneszezése - ezúttal azonban Sztevanovity Dusán szövegével.
Indulni kell
Ki ne emlékezne a Hippolyt című film fülbemászó főcímdalára - természetesen nem az 1931-es klasszikusról, hanem 1999-es feldolgozásról beszélünk. Az Indulni kell méltán sokak kedvence - ugyanakkor bizonyítja, hogy Somló nem csak zenekarban, de szólóban is nagyszerű előadó volt. (A dal zenéjét Berkes Gábor, szövegét Valla Attila szerezte)
Vallomás
Eredetileg az 1973-as LGT albumon jelent meg - azaz abból az időből származik, amikor Somló még nem volt a Loksi tagja - ugyanakkor sokan mégis az ő előadásában szerették meg ezt a dalt, így úgy döntöttünk, mindenképp itt a helye.
Természetesen semmit sem érnek a dalok önmagukban, ha azokat nem egy olyan karizmatikus előadó tolmácsolja, aki képes generációkat megszólítani. Somló Tamás kétségtelenül ilyen zenész volt - ezt bizonyította szinte minden fellépése, többek közt az a húszperces felvétel is, amit az Abrakazabra zenekar 15 éves születésnapi koncertjén rögzítettek. Mondja valaki, hogy Somló nem volt tökéletes frontember!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.