Vastag Csabát kapta ajándékba Éva

Vastag Csaba
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 07. 08:45
Évi a barátaitól Csabát kérte szülinapjára, de mivel magánkoncertre nem tudták elhívni, így a nőnapi rendezvényre kapott jegyet.
A. T.

Szakítására többször utalt nőnapi koncertjén Vastag Csaba szombat este. Az énekes nehéz időszakon megy keresztül, hisz volt kedvese, Kata tizenhat év után elhagyta, de munkáját ennek ellenére is profin végzi. A koncertnek helyet adó kőbányai művelődési ház zsúfolásig megtelt.

A nézőtéren éppúgy felfedeztük a szexi ruhákba bújt fiatal lányokat, mint a családanyákat. A buli fergetegesre sikerült, Csaba többször is megénekeltette a közönséget, és a felfokozott hangulatban saját bánatát is megosztotta rajongóival. Az egyik dalt például a következőképpen konferálta fel:

„Tízévesen elhagyott a csajom, és most is”. Később azt kérte, tegyék fel azok a kezüket, akik párkapcsolatban élnek, míg ő maga mellett tartotta a sajátját. A Legyél másé című dal „sose bánd, ha visszagondolsz rám” sora is új értelmet kapott. A közönség tombolt, a lányok lélegzetvisszafojtva bámulták a zenészt.

Míg az aulában pakolásztak a rajongók, reménykedve, hogy Vastag Csaba felbukkan köztük, a Bors bejutott az öltözőjébe. Az énekes fáradtan, de elégedetten nyugtázta a buli sikerét. 

– Tisztelem és szeretem a nőket. Megtisztelő volt nekik ma este is énekelni, és jó érzés volt látni, hogy gyerekek és férfiak is eljöttek – mondta, majd elárulta, miért hozta szóba a koncerten a szakítását. – Ennek most aktualitása volt, de bővebben nem szeretnék erről beszélni. A magán­életem örömeit, gondjait inkább a családommal osztom meg. Köszönöm, jól vagyok.

Mindeközben a művelődési központ minden kijáratánál rajongó nők hada várta, hogy lecsaphassanak a facér zenészre, ő  azonban menedzsmentje kíséretében feltűnés nélkül távozott a helyszínről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.