Hazánk egyik leghíresebb családjába született, zseniális testvérekkel áldotta meg a sors. Frenreisz Károly, a magyar rockzene élő legendája mesél az életéről.
Ezúttal a Gundel-sztoriról, hiszen ma már kevesen tudják, de a családjáé volt a legendás városligeti étterem.
– Zoltán bátyám még a Gundelben lakott az édesanyámmal, ezért a vendéglátás minden csínját-bínját ismerte – kezdi egy Latinovitsról szóló sztorival a történetet Károly. – Gundel nagypapától leste el, hogy milyen a legjobb szakács, pincér, hogy milyen a tökéletes kiszolgálás. Persze mindig vele történtek olyan bosszantó dolgok, amik mással soha. Egyszer például egy tíznapos vitorlástúra után fáradtan betért egy éjszakai bárba egy italra a barátaival. Arra jött a pincér, Zoltán megszólította: „Főúr, legyen szíves, rendelnénk.” Egy pillanat, jött a válasz, majd a pincér felkérte a szomszéd asztalnál ülő hölgyet táncolni. Zoltán grafomán volt, rengeteget írt, levelet, feljegyzést. Ott azonnal elkérte a panaszkönyvet.
Hogy mit írt bele, azt Karesz inkább nem árulta el.
– Édesanyámék 13-an voltak testvérek, és mivel a Gundel családi vállalkozásban működött, ott éltek, dolgoztak. Ő volt a harmadik legidősebb Gundel gyerek. Két testvére, Mária és Pál fiatalon meghalt. A termékenység családi hagyomány, anyai ágon 28 első unokatestvérem van. Gundel Takács Gábor például az első unokatestvérem fia, már egy következő generáció.
Mire Károly megszületett, a proletárdiktatúra miatt már senki sem dolgozott a családból a Gundelben.
– A nagymamámat a legkisebb fiával kitelepítették Berettyóújfaluba. Eltöltött ott mostoha körülmények közt másfél évet. 11 gyerek felnevelése és a Gundel vezetése után! Soha többé nem tették be a lábukat az étterembe.
Létezik egy városi legenda arról, hogy Bujtor István egy forgatáson találkozott a Gundel étkészletével, és ezt nem hagyta szó nélkül.
– Már nem is tudom, melyik filmben, István előtt nagyon szép tányérok, tálak sorakoztak az asztalon. Egyiket felfordította, hogy megnézze, honnan való: – Ez Gundel! – kiáltott fel. – Hazaviszem, ez az enyém!
– Édesanyám azt mondta: „Édes fiam, ha valahonnan kidobnak, oda soha többé ne menj vissza.” Ezt haláláig be is tartotta. Soha nem ment be. Ma már ritkán, egy-két rendezvényre én is elmegyek a Gundelbe, de jellemzően nem járunk oda. Annak viszont örülök, hogy a proletárdiktatúra által lepusztított étterem az új tulajdonos keze alatt méltó a híréhez.
Családon belül sokan voltak és vannak is, akik vendéglátással foglalkoznak. Károly a legkevésbé sem.
– Én a főzésben rántottánál tovább nem jutottam, de szeretek jó helyekre járni, különleges ételeket enni. Édesanyám főztjét Gundel menzának hívtuk. Szűkös anyagi körülmények közt éltünk, de ő egyszerű dolgokból is csodálatos ételeket készített.
A sorozat első részét ide, a másodikat pedig ide kattintva olvashatják el.
