Már öt évesen pénzért kártyázott Korda György - 1. rész

kártya
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 04. 04:30
Az örökifjú énekes most lett 77 éves. Egy házmesterlakásból indulva vált a magyar könnyűzene állócsillagává. Korda György élete kész kalandregény: siker, szerelmek, utazások – ezekről mesél sorozatunkban.
Fái

Családja a Nyírségből, Kisvárdáról és Vásárosnaményből származott, de amikor Korda György megszületett, már Budapesten éltek, a VII. kerületben. A nagypapája házmesteri állást kapott a Dob utca egyik bérházában, éppen szemben a Fészek Művészklubbal. Ez a hely később nagy jelentőséget kapott az életében.

– A nagypapa, amellett, hogy házmester volt, egy zöldség-gyümölcs üzletet működtetett a házban – mesélte Gyuri.

– A földszinten lakott, mi a szüleimmel az elsőn egy egyszobás lakásban, az édesapám két lánytestvére, a nagynénéim pedig a harmadikon. De szinte mindig, mindannyian a nagypapa másfél szobás lakásában időztünk. Emlékszem, gyakran volt sorban állás, mert csak egy fürdőszoba és egy vécé volt. De így is együtt akartunk lenni. Én a nagypapával aludtam a fél szobában. Sokat mesélt, még ma is hallom a hangját, ahogy mondja a kedvencemet.

Abban az időben a házak kapuját tíz órakor bezárták. Aki azután ért haza, az kicsengette a házmestert, és kapupénzt fizetett.

– A nagypapa esténként unatkozott, míg a lakókra várt, ezért egy barátjával ultizott, hogy elüsse az időt. Ő volt Suli bácsi, aki egyszer azt mondta: Kálmán, nagyon unalmas ez így kettesben, szerezzünk egy harmadikat. Honnan szerezzek hajnali kettőkor? Itt a Gyuri, még nem jár se óvodába, se iskolába, tanítsuk meg. Így történt, hogy négy­évesen elkezdtem tőlük tanulni, ötévesen már pénzben, tízfilléres alapon ultiztam. A trükköket gyerekkoromban elsajátítottam, így lettem profi kártyás. Ki hitte volna, hogy ez kihat majd az életemre?

Korda nagypapa háza mellett volt Szőke néni kocsmája. A hölgy fia, Szőke János a nagy Fradiban volt fedezet, vagyis középpályás, ezért oda járt az egész csapat.

– Ott ismertem meg az igazi nagy Fradit. Hennit, a kapust, Rudast, Kispétert, Szabót, Lakatot, Dékányt, Budait, Kocsist, Deákot, Mészárost, Czibort, a valaha élt legnagyobb, legjobb hírű Ferencvárost! Csak később értettem meg, milyen csodálatos dolog ez, kiknek ülhettem az ölében.

Gyuri énekhangja már a Kertész utcai általános iskolában feltűnt, gyakran énekeltették is az ünnepségeken.

– A folyónál áll Dunnyuska, Dunnyuska, Dunnyuska... Akkor, 1955-ben mondták először, hogy szép hangom van. Ki gondolta volna akkor, hogy így alakul a jövőm? Fociztunk a kapu alatt, betörtük a labdával az ablakokat, és meglestük a félmeztelen lányokat, akik a 60 fokban a pékségben dolgoztak. Ágaskodtunk a ablak előtt, és ágaskodtak a férfiúi dolgok is – neveti el magát. – A lányok láttak minket, és röhögtek rajtunk, kis srácokon.

Ilyen csodákkal volt teli a kis Korda György elemista kora.

Amikor beíratták a Petrik Lajos Vegyipari Technikumba, már kevésbé volt felhőtlen az élete. Általánosban még jók voltak a jegyei, de azokat az eszével, nem tanulással szerezte.

– Hiányoztak az alapok. Ott bukdácsoltam, a négyet öt év alatt végeztem el.

14 éves korában leruccant a Balatonra a barátaival. Ez akkor óriási kaland volt. Nem is gondolta, hogy még annál is na­gyobb lesz.

– Ott ismerkedtem meg egy 16 éves székesfehérvári lánnyal. Ő avatott férfivá ott a Balatonon. Addig semmit nem tudtam erről az egészről. Azok más idők voltak, nem volt felvilágosítás, a szüleim is szemérmesek voltak. Néhány nap múlva kaptam egy levelet ettől a lánytól: „Gyurikám! Nagyon szeretlek, de amit eddig csináltál, azt nagyon ügyetlenül csináltad.” Elgondolkodtam azon, hogy mit csináltam ügyetlenül? Ma már tudom. 

(Folytatjuk)

2. rész: Egy szempillantás alatt lett sztár

3. rész: Imádták a nők, ő pedig habzsolta az életet

4. rész: A nagy szerelem: megismeri Klárikát

5. rész: Idős korára nemzedékek kedvence lett

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.