A vádirat szerint a férfi június 12-én késő este egy II. kerületi kozmetikai szalonban beszorított a sarokba egy nőt, majd határozott tiltakozása ellenére arra kényszerítette, hogy végignézze, ahogy önkielégít. Ezután kiborította a nő táskáját, elvette 24 ezer forintját, és távozott.
Pár hónappal később a vádlott újabb két nőt támadott meg a fővárosban. Szeptember 3-án a XXI. kerületi Árpád utcán egy sétáló nőt – azért, hogy szexuális kapcsolatba lépjen vele. Követte, majd megragadta a karját és megfenyegette, hogy megszúrja, ha segítségért kiált. Ezután „felszólította a nőt arra, hogy rajta szexuális cselekményt végezzen, de amikor látta, hogy a kitartóan ellenszegülő sértett nem engedelmeskedik neki, egy idő múlva felhagyott szándékával” – írta az ügyészség. A nőnek sikerült elmenekülnie, pénzét azonban a féri elvette.
Néhány nappal később, szeptember 9-én egy csepeli társasház előtt szólította meg következő áldozatát, akit arra kért, engedje be a házba, mert nincs hol aludnia. A nő megsajnálta és beengedte a férfit a lépcsőházba, aki azonban követte őt a lakása ajtajáig. Amikor a sértett belépett a lakásba, a férfi az ajtót erővel benyomta, a nőt két kézzel fojtogatni kezdte, a hajánál fogva megragadta, majd egyszer meg is ütötte. A nő védekezése és hangos kiabálása miatt végül a férfi elmenekült a helyszínről.
A vádlott halmazati büntetésként akár hét és fél évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.