Pajzán dallal készülnek az Eurovízióra Balázsék - videó

mulatós
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 10. 08:00
Pajzán szövegvilág, mulatós dallamvezetés, mindez magyaros stílussal fűszerezve – ezek jellemzik leginkább azt az eurovíziós dalfesztiválra nevező Hun dal című nótát, melyet Sebestyén Balázs, Vadon Jani, Rákóczi Feri és a stand up-os nevettető, Polgár Peti közösen készített.
T. T.

A mulatós melódiával a Morning Show házigazdái egy kis mosolyt szerettek volna csalni hallgatóik arcára, ezért véresen komolyan úgy döntöttek: jelentkeznek az idei eurovíziós dalfesztivál hazai előválogatójára.

– Több mint három éve ismerjük egymást a fiúkkal, és most kitaláltuk, csinálunk egy közös dalt. Elegünk volt már abból, hogy a versenyen csupa halálváró, depressziós mű kap teret, ezért írtam egy igazi magyar virtussal teli, betyáros nótát, melynek döntő részét én éneklem. A fiúk pedig a pajzán tartalmat sejtető szövegvégeknél csordavokálként közreműködnek – magyarázta Polgár Peti.

Betyáros

“Magyar legény gulyást eszik kenyérrel
A kislány hátsójára csattint tenyérrel
Hozz jó bort, amit a babád imád
Hadd csókoljam meg a hamvas pici szád
A folytatásnak az lesz az ára
Ha a legény gumit húz a fa szekerére”
(Első strófa) 

A világhírnevet Rákóczi Feri is komolyan gondolja, hiszen állítása szerint minden adott, hogy kijussunk a májusi Stockholmi nemzetközi döntőre.

– Arra gondoltunk, busójelmezt öltünk és gémeskúttal felszerelkezve, egy pulikutya társaságában a magyar színpadra állunk. Ezzel a nótával így is biztos a siker – poénkodott Feri, akivel ellentétben Balázs már egy komolyabb koncepciót képzelt a slágerhez.

– A hallgatók segítségével szeretnénk ezt a dalt színpadra vinni, és mindent megteszünk azért, hogy ez a humoros szerzemény az ország dala lehessen – magyarázta Balázs. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.