Dráma: Elkaszálják Dr. Csontot?

Dr. Csont
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 19. 17:00
Tizenkét sorozat végét jósolta meg egy amerikai magazin, amelynek szerkesztői úgy gondolják, már Bones és Booth évődése sem vicces.
Bors

Bármilyen sikeres egy sorozat, nehéz azt a szintet megütni, amit például a Dallas, amely évtizedeken át szolgáltatott főműsoridős néznivalót. A nézői igények is változtak, hamar ráunnak egy-egy szériára, így a gyártók sem terveznek ilyen hosszú távra. A CinemaBlend nevű szaklap pontosan egy tucat sorozatot szedett össze, amelynek már „lejárt a szavatossága”.

A Dr. Csontból tizenegy szezon készült, és már esik a nézettsége. Az sem elhanyagolható, hogy a sorozat egyik producere és főszereplői, Emily Deschanel és David Boreanaz beperelték a sorozatot gyártó és sugárzó FOX-ot, mert szerintük nem fizették ki a részesedésüket. Perre megy Kathy Reichs, a szériát ihlető regények írója is. Az írónőnek a szerződése szerint öt-, a főszereplőknek háromszázalékos részesedés jár a Dr. Csont bevételeiből, amit állításuk szerint évek óta nem kaptak meg.

A szaklap szerkesztői szerint a Castle történetét annyira lekerekítették, hogy a happy end után nincs esély a folytatásra, A célszemély pedig kifutotta magát. A Grimmnek sem jósolnak nagy jövőt, ahogy szerintük a Laura rejtélyei és az Uralkodónő főszereplőinek bonyodalmas életét sem lehet már sokáig nyomon követni. A CinemaBlend úgy értesült, idén indult szériák is áldozatul eshetnek: búcsút kell venni például a CSI-szériák közül Cybertől és a Minority Reporttól is.

Bezzeg Mulderék visszatérnek

Új epizódokkal folytatódik januártól a kilencvenes évek legendás thriller­sorozata, az X-Akták. Örömhír a rajongóknak, hogy az eredeti szereplőkkel forgatták az újabb történeteket az FBI titkos aktáiról. Vagyis Mulder ügynököt David Du­chovny, Dana Scallyt pedig Gillian Anderson alakítja majd. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy nálunk melyik tévécsatorna tűzi majd műsorra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.