Celeb

Szilágyi Tibor: Nem ittam el az eszemet

A. T.

Létrehozva: 2015.11.21.

Megállás nélkül dolgozik: játszik, rendez és ír. Büszke arra, hogy nincsenek botrányai, kitart felesége mellett, és boldogan neveli fogadott lányát.

– Az interjú előtt említette, hogy nincsenek gyermekkori fotói. Miért?
– Az én gyerekkorom nem tegnap volt. Háborús gyerekként nem igazán a fényképeszkedéssel voltunk elfoglalva. Emlékszem egy olyan, ostrom utáni fotóra, ami a makói rokonoknál készült, és egy csirkével vagyok megörökítve. Azonban felmutatni már ezt nem tudom. 

– Az utókornak viszont rengeteg fotó, videó őrzi majd az emlékét. Beírta magát a hazai színháztörténelembe. 
– Soha nem akartam színész lenni, és tulajdonképpen ez jól is sikerült. Filmrendezői szakra készültem. 1960-ban érettségiztem – mintha ma lett volna –, és akkoriban már újra elindult a kulturális élet Magyarországon. Szerencsére a gimnáziumom is nyitott volt a kultúrára. Az iskola dísztermében fedezte fel például Bajor Gizi Latinovits Zoltánt. Játszottam az iskolai színjátszókörben, és sikerem volt. Nagyon helyesen csak diplomával lehetett a rendezői szakra jelentkezni, így a színésztanszakra adtam be a felvételimet, de rögtön kirúgtak. Hihetetlen szerencsém volt! Azóta is ünneplem, hisz így a híres lányosztályba – Tordai Teri, Béres Ilona, Szegedi Erika, Halász Judit – nem kerültem be. Ott fiúk nem rúgtak labdába, nem lettek híresek. 

– Ön viszont az lett.
– Igen. Azt mondják. A sikertelen felvételi után elmentem dolgozni, munkahelyi ajánlás kellett az egyetemi felvételihez. Az akkori törvények szerint fizikai munkát kellett végezni a fiataloknak. Voltam segédmunkás, majd egy elektronikai cégnél dolgoztam, aztán egy forgácsolóüzemben. Utóbbinál épp felmondtam, mikor a kilépés közben hirtelen raktárvezető lettem a szerszámkiadóban. Maradtam, noha a kalapácson és harapófogón kívül nem ismertem semmit. Később felvettek, és elkezdődött a hajtás. Már időközben is jártam egy amatőr színtársulatba, és még diplomám sem volt, mikor már hívtak darabokba. Igazi legendákkal játszhattam együtt. Bessenyei Feri, Tolnay Klári, Gobbi Hilda, Ruttkay Éva, Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Kállai Ferenc, Avar István. Elképesztő emberek voltak.

– Mi a legnagyobb különbség a régi nagyok és a mai, fiatal művészek között?
– Ma dühöng a celebvilág. A valamirevaló képességű emberek, a régi művészek a világ legszerényebb emberei voltak. Nem lehetett nekik előre köszönni, mindig megelőztek minket. Tolnay Klári óriási színésznő volt, többször dolgoztam vele. A Guldenburgok örökségében is együtt szinkronizáltunk. Ruttkay Éva a halála előtt egy héttel nem jött ki az öltözőjéből. Olyan állapotba került, hogy az egyik kezét nem tudta mozgatni. Az előadást végigjátszotta, a tapsnál engem kért meg, emeljem fel a kezét. Egy hét múlva halott volt. Zseniális színésznő volt. Az, hogy most valamelyik celeb benne van egy műsorban, és ezért azt sem tudja, hogy üljön a nagyképűségtől, elképzelhetetlen lett volna régen. Minél nagyobb művész volt valaki, annál szerényebb volt. Engem mint fiatal színészt hosszú évekig elfogadtak partnerüknek és tanítottak. Most jelent meg a harmadik könyvem Katonai szakképzettsége színész címmel. Ez volt beleírva a katonakönyvembe, pedig nem voltam katona. Ötven évet foglalok össze benne, és ott sok színes sztorit olvashatnak.

– Emlékszem, az első képletes találkozásom önnel Enriqe Montes de Ocaként volt. Ön szinkronizálta a főgonoszt az első, nálunk vetített szappanoperák egyikében.
– Nem emlékszem rá. Annyi mindenkit szinkronizáltam már Lino Venturától Jean Renóig. Szeretem csinálni.

– Hogyan bírja szuflával?

– Miért ne bírnám? Csak hetvenhárom éves voltam augusztusban. Nem ittam el az eszemet, nem éjszakáztam soha. Figyelek az étkezésemre. Ha felszedek pár kilót, akkor tudatosan visszafogom magam, mint például most is. Egy szerep miatt el kell tüntetnem a pocakomat, így napokig csak bioleveket ittam. Van munkám bőven, most kezdtem rendezni a Karinthy Színházban is. Volt olyan időszak az életemben, hogy hat főszerepet játszottam egyszerre, és negyvenegy előadásom volt egy hónapban.

– A felesége nem tette szóvá, hogy soha nem volt otthon?

– Miért tette volna? Otthon voltam este tíz órától.

– Alvásidőre.
– Lehet, hogy magának aludni kell, mert fiatal, de nekem nem. Huszonöt éves házasok vagyunk, és eddig jól tűri, hogy szaladgálok ide-oda. Elosztottuk egymás közt a feladatokat. Ha kell, elviszem a patyolatba a cuccot, elintézek mindent. A feleségemet egyetemista korából ismerem, de nem akkor jöttünk össze. Egyikünknek sem ez az első házassága. Amikor egymásra találtunk, vele együtt kaptam egy gyönyörű, ötéves kislányt, Orsolyát, akinek az édesapjával is jóban vagyok. Mindenki a csodájára jár a kapcsolatunknak.

– Orsolya a nevelt lánya. Saját gyermekre nem vágyott?
– Nem jött össze. Nagyon akartuk, nem tiltakoztam ellene, nem jött össze. Orsolya viszont tökéletesen pótolja az űrt, hogy nincs saját gyerekem. Ha pedig unokánk is lesz, akkor nagyon boldog leszek.

– Olyan jó fiúnak tűnik. Mondjon már valami rosszat magáról! Például a legrosszabb tulajdonságát.
– Halálpontos vagyok. Minden találkozó előtt már jóval ott vagyok. Nálam nem lehet elkésni. Rendezőként sem. A közelmúltban mondtam is valakinek, ha még egyszer elkésel: leváltalak. Ezenkívül baromi felkészült vagyok. Amíg magácskára vártam, egy szövegkönyvet lapozgattam.

– Ezek lennének a negatív tulajdon­ságai?
– Nem tudok mit mondani, úgy tűnik, unalmas ember vagyok. Egyébként mindent észreveszek, kiszúrok magam körül, és nem viselem el a rendetlenséget. Másoktól is megkövetelem a rendet. Nem létezik, hogy ne mossam el magam után a kávéscsészémet és ne vessem meg az ágyamat. Pedig katona sem voltam soha. Szétszórt sem vagyok, inkább fegyelmezett, és magammal vagyok a legkeményebb. Mondom, csupa rossz tulajdonságom van. Szeretek örömet okozni. Nemrég a lányok külföldön voltak, és mire hazajöttek, rendeltem tulipánt, hogy az már egy vázában várja őket. 

– Káros szenvedély?
– A színház.

 

40-es, 50-es évek

Budapesten születik 1942. augusztus 28-án. Már kisgyermekként is érdekli a művészet, különösen a filmek ejtik rabul.

60-as, 70-es évek

Színészdiplomát szerez. Játszik Kecskeméten, a Veszprémi Katona József Színházban, a budapesti József Attila Színházban, a Thá­liában és a Nemzeti Színházban is. Filmes karrierje is elkezdődik, több tucat filmben láthatjuk. Szegénylegények, Így jöttem

80-as, 90-es évek

Csatlakozik az Új Színházhoz, miközben rendszeresen filmez, szinkronizál. Házasságot köt szerelmével, Annával.

2000-es évek

A Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatója. Munkásságát Kossuth-díjjal jutalmazzák.

Napjainkban

Számos szerepben láthatjuk, energikusan dolgozik. Szabadidejét széles baráti körével és családjával tölti. Várja, hogy nagypapa legyen. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek