Nem létező parknak írt zenét Ákos

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 02. 08:30
Meglepő, ha egy pop­sztár neve hivatkozási alapként kerül elő egy városi közgyűlésen egy el nem készült, de már 200 millió forintba kerülő projekt kapcsán. Kovács Ákos neve viszont a kecskeméti képviselő-testület ülésén ilyesformán vetődött fel.
Bors

Történt ugyanis, hogy még 2010-ben nagyot álmodott a város: húszmilliárd forintért a francia Puy du Fou mintájára egy tör­ténelmi témaparkot akartak létrehozni részben magán-, részben önkormányzati pénzből. Itt zenés játékokkal, lovagi tornákkal, látványos show-elemekkel adtak volna korhű műsort. A park azóta sem készült el, de kétszázmilliót már elköltöttek tervezésre és egy Ákos által komponált zenére, ami a parkban hangzott volna fel.

– Sejtésem sincs róla, hogy mennyit kapott Ákos, a testület sem a terveket, sem a pályázatokat nem látta – mondta a Borsnak Dobos József képviselő.

Kerestük Ákos menedzsmentjét, hogy kiderítsük, mennyiért is vállalta a zeneszerző-énekes a komponálást. Azt a választ kaptuk, pár százezer forintról lehet szó, a megbízatását pedig magáncégektől kapta, és el is készült a művel. A História című szám 2011-ben, az Utazó maxilemezen megjelent. Ákos eredetileg a park teljes zenei anyagát elkészítette volna, park híján azonban nincs hova dolgoznia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.