Celeb

Így menthetné meg az egész országot Andy Vajna

Bors

2015. október 25. vasárnap 14:00

A magyar filmipart már sikerült feltámasztania, a szerencsejátékbizniszbe is jókor, jó érzékkel szállt bele, ráadásul úgy tűnik, hogy újdonsült tévétulajdonosként is nagy tervei vannak. De melyek azok a pontjai az országnak, ahol elkelne még egy olyan szuperhős segítsége, mint Andy Vajna? Szavazzon!

Itt már segített

A magyar film feltámadt

Andy Vajna 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása”.

Bár tevékenységét sok kritika érte a kezdetekben, munkája gyümölcse az idei évben beérett, hiszen egyre inkább felkapja a nemzetközi sajtó a fejét a magyar filmekre. Csak hogy egyet említsünk, májusban a Cannes-i Filmfesztiválon a második legrangosabb elismerést, a zsűri nagydíját kapta Nemes Jeles László filmje, a Saul fia, sőt, ami az Oscar-díj jelöltjei között is ott van.

Játék az élet

A filmpápa a szerencsejáték-iparágba is beszállt, amit ha nem is ő mentett meg, de legalább feltámasztja a sokak szenvedélyét jelentő szórakozást és a nagyobb nyereség elérésére sarkallja majd a kaszinóüzemeltetőket. Meglepő-e, hogy Vajna itteni befektetései is busásan megtérülnek?

Vajna az öt kaszinója után összesen 3,83 milliárd forint koncessziós díjat fizet egy év alatt. Ahhoz, hogy ezt maradéktalanul visszakapja, az öt teremnek évi 12,7 milliárd forint tiszta játékbevételt kell összehoznia. 

Tállai András államtitkár a Parlamentben elmondta, hogy az év első felében 13,1 milliárd forint volt a kaszinók játékadóalapja. A Népszabadság becslése szerint ez a szám év végére 25-26 milliárdra nő, amiből 18-19 milliárdot Vajna termei adnak. Így a koncessziós díja is visszajön.

Ráadásul október elsején életbe lépett a szerencsejáték-törvény módosítása is, ami szerint online kaszinót is csak az üzemeltethet, akinek állami kaszinó-koncessziója van. Ez azt jelenti, hogy csak Andy Vajna és Szima Gábor kereshet pénzt az online szerencsejátékokon, az ő cégeiknek van ugyanis ilyen engedélyük.

Jót tenni, jót enni

2010-ben Vajna Közép-Európa első Nobu éttermét nyitotta meg Budapesten Robert de Niro sztárvendégségével. Az étterem a japán konyhát helyezi a középpontba, dél-amerikai csavarással. A Nobu a világ egyik legismertebb étteremlánca, 1994-ben alapította a japán mesterszakács, Nobuyuki Matsuhisa – ismertebb nevén Nobu – de az alapítók között ott van Robert de Niro is, valamint Meir Terper producer és Richie Notar befektető.

Mondanunk sem kell, hogy az étterem a nyitása után is sikertörténet volt, és Vajna úgy tervezte, hogy 3-4 évvel később a befektett dollármilliók már megtérülnek. Mivel az étterem azóta is viszonylag jelentős forgalommal üzemel, ráadásul az áraik továbbra sem a legszegényebbeket célozzák meg, gyanítjuk, hogy ezen a téren sem vallott kudarcot.

Itt még elkelne a segítsége

Andy Vajnát szövetségi kapitánynak!

Ugyan nem meggyőzödésünk, hogy a tízmillió szövetségi kapitány országában éppen Andy Vajna lenne képes megmenteni a most éppen nagy megmérettetés álló, de azért összességében mégiscsak hanyatló magyar focit, de akár máshogy is vállalhatna szerepet. Például építhetne egy újabb stadiont, és hogy ne csak a fővárosra összpontosítsa energiáit, javasolnánk neki például az egri, a siófoki, vagy a szolnoki katlanok újjáépítését. Persze a stadion mellé néhány játékosra is szánhatna egy kis tőkét.

Beteg ember mindig lesz

A magyar focinál még sokkal szörnyűbb állapotban van a magyar egészségügy. Kórházakat zárnak be, vonnak össze, de a körülmények sokszor mégis olyanok, hogy az ember már lassan egy siralomházba is szívesebben fekszik be.

A spártai körülményekhez hozzájön a felszereltség elmaradottsága, a dolgozók alulfizetettsége, és már szó szerint ott tartunk, hogy bevásárlókocsikban szállítják az újszülötteket. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet évek óta bezárt, pedig nem lett kevesebb a segítségre szoruló beteg, de ez csak egy példa a nagyon sok közül. Ezért hát javasolnánk Andy Vajnának, hogy amennyire magánemberként teheti, szálljon be a magyar egészségügybe is, mert ha valahol, akkor itt bizony tényleg minden forintjára óriási szükség lenne.

Diszkó, New York, Francisco

Az óbudai Hajógyári-sziget diszkóbirodalom összeomlott, és bár a budapesti belvárosi kocsmakultúra virágzik, nehezen tudnánk mondani olyan igazán nagy és impozáns szórakozóhelyet, ahová szívesen elengednénk gyermekünket.

Az étterembiznissszel Vajna már bizonyította, hogy ért a vendéglátáshoz és tudja, hol kell felkutatni az üzemeltetéshez értő szakembereket, ezért nem lenne ördögtől való ötlet, ha a fiatalok és idősek szórakozási szokásaiba is vinne egy kis frissességet. Kezdésnek például javasolnánk a szegedi Tisza Gyöngye megvásárlását, az most éppen eladó is.

További cikkek

Szexbotrány

András herceg 11 oldalon keresztül tagadja az ellene felhozott vádakat

Válás

Meglepő dolgot állítanak Kulcsár Edina új párjáról: Ezért nem kell elválnia?

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Légiósok: Szalai Attiláért a piaci hajrában befuthat a Newcastle ajánlata – sajtóhír

mindmegette.hu

A mennyei méhpempő: 8 áldásos hatása az egészségedre

origo.hu

Közzétettek egy teljes jelenetet az érkező Batman-filmből - videó

mandiner.hu

Sára Botond: Elvittem a ferencvárosiak üzenetét Karácsony Gergelynek

feol.hu

Kalandos történet - Rendőrök vitték a Fejér megyei anyukát szülni a csúcsforgalomban

origo.hu

Kísértetiesen villogó tárgyat észleltek az űrben

nemzetisport.hu

Man. City: orvosira várják Vancsát, de tavasszal maradhat Magyarországon

origo.hu

Mutatjuk, milyen táblával találkozik majd a boltokban vásárláskor

haon.hu

Autós üldözés Debrecenben: elfogták az ékszerüzlet tulajdonosára támadókat

mandiner.hu

Márki-Zay Gulyás Mártonról: Ő nyíltan meleg, és szerintem kommunista. Nagyon szeretem!

ripost.hu

Ezért érdemes most összegyűjtened 10 tojásos dobozt

origo.hu

Így forgatták Tom Holland Uncharted-filmjének leglátványosabb akciójelenetét - videó