Bálint Antónia és exe milliókat követel egymástól

milliók
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 01. 05:20
17 milliót követel Bálint Antónia gyereke apjától. A férfi szerint a volt szépségkirálynő lóg neki 13 millióval.
GYLF

Újabb tárgyalási napot tartottak abban az ügyben, amelyet Bálint Antónia indított kislánya édesapja ellen. A volt szépségkirálynő 17 millió forintot követel a férfitôl, amelyet még 2009 októberében, állítása szerint három hónapra kért kölcsön tőle.

Toncsi egy lakása eladásából adta oda ezt az összeget, amelyet addig egy bankban tartott.

– Telefonon hívott, hogy tizenhétmillió forintra van szüksége. A bankban találkoztunk és odaadtam neki. Ez még aznap volt. Akkor már nem voltunk élettársak, de jó volt a viszonyunk. Nem volt okom bizalmatlannak lenni – mondta Toncsi a bírónőnek.

A kölcsönről egy évvel később egy elismervény is született, amelyet a férfi alá is írt. Ő maga ezt azzal magyarázta, hogy Toncsi által fenyegetve érezte magát, hogy nem láthatja majd a kislányát. A férfi később a saját verzióját is elmondta. E szerint 2006-ban munkakapcsolat miatt ismerték meg egymást Toncsival. Ebben az évben havi egymilliós fizetést kapott, mint az Egymásért Alapítvány arca, majd miután közelebb kerültek egymáshoz, egy új B-Mercit is vett neki. Hat-hat millióval segítette ki Toncsi édesapját és testvérét, és miután Antónia nem kapott hitelt, hisz nem volt olyan munkája, tizenhárommillióval segítette ki, hogy a saját 3–4 millióját kipótolva lakást vehessen.

– Időközben engem letartóztattak, Antónia pedig ezt követően meg is vette a lakást. Az ottani munkálatokat is az én kapcsolataim, támogatásom által végeztette el. A pénzt Antónia nekem adta a bankban, én pedig azonnal odaadtam J. Róbertnek, aki szintén jelen volt. Antónia is tudja, hogy nem én tartozom neki – mondta a férfi, aki hangfelvételeket is hozott magával, amelyeken állítása szerint Antónia ezeket el is ismeri.

– Nem tartozom neki – mondta a férfi. – Ha nyerne, sem juthatna a pénzéhez, hiszen jelenleg vagyonelkobzás alatt vagyok, nyugdíjasként egy árva fillérem sincs – tette hozzá.

A férfi tehát elismerte, átvette a pénzt, és alá is írta a papírt, de állítása szerint Antónia is tudja, nem ő tartozhat neki. A következő tárgyalási napra így beidézik J. Róbertet is, hogy tisztázódjon, kinél lehet a pénz. Toncsi gyermekének az apja pedig nem tesz le róla, hogy ő is viszont lássa a tizenhárommillióját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.