Cinthya és Varga Viktor újra randizik - fotók

Cinthya Dictator
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 27. 09:00
Egy év szünet és számtalan szerelmi kaland után a sors ismét összehozta Cinthya Dictatort és Varga Viktort, újjáéledő kapcsolatukról azonban szűkszavúan nyilatkoztak.
T. T.

Újra egymásra talált Varga Viktor és Cinthya Dictator – számolt be lapunk hétfőn, de az énekes elmondta, hiába volt jó újra beszélgetni, egymáshoz érni, most egyikük sincs egyedül. Nos, mi úgy tudjuk, Viktor már szakított is szőke múzsájával, ő azonban cáfolja ezt.

Cinthy és Viktor a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának forgatásán találkozott közel egy év mosolyszünet után, és – ahogy sokan előre sejtették – újra izzott köztük a levegő. Pedig, mint egy stábtagtól megtudtuk, kimondottan kérték a szerkesztőket, hogy ne hozzák össze őket, sőt a lehető legtávolabb legyenek egymástól a forgatás során. De hiábavaló volt minden óvintézkedés, akár egy falat is húzhattak volna közéjük, újra egymásra találtak.

A napokban a Bors birtokába jutott néhány fotó Cinthyáról és Viktorról, akik a Duna-parton sze­relmesen sétálgattak.

- Nagy volt köztük az összhang, bensőségesen beszélgettek. Cinthya fején egy hatalmas kalap volt, talán hogy ne ismerjék fel. Nem volt egyiküknél sem táska, szerintem azért, mert Viktor a közelben lakik, otthagyhatták – elemezte a látottakat a fotók készítője.

A beszédes képekről Viktort és Cinthyát is megkérdeztük.
– Nagyon nem örülök, hogy valaki ennyire szemfüles volt! – csattant fel az énekes, aztán megenyhült, és bevallotta:
– Rengeteg mondanivalónk volt egymásnak, és valóban sé­táltunk egy nagyot. Múltról és jelenről beszélgettünk, majd Cinthy buszra szállt, és hazament – tette hozzá.

Cinthya is indulatba jött, amikor felhívtuk.

– Annak idején pont azért ment tönkre a kapcsolatunk, mert az egész életünk a nyilvánosság előtt zajlott! Ezért a továbbiakban semmit nem szeretnék nyilatkozni a magánéletemről. És szeretném, ha ezt mindenki tiszteletben is tartaná. Értsenek meg! – kérte határozottan Cinthya. 

Viktor új múzsát festett

Különleges műteremben festette meg legújabb múzsáját Varga Viktor: a főváros szívében, a Gozsdu-udvarban vitte vászonra egzotikus modelljét.

– A bazilika előtt láttam meg Kingát, miközben táncolt. Azonnal éreztem, hogy nekem ez a lány kell, le akarom festeni. Felkértem, ő igent mondott, és ha minden jól megy, nemcsak festmény, de szobor is készül majd róla – lelkendezett a művész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.