Kezet foghatott Dianával a Jóban Rosszban mai sztárja

Diana hercegné
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 14. 12:30
Kevés olyan szerencsés férfi él hazánkban, aki kezet foghatott, sőt még beszélhetett is Lady Dianával. Gazdag Tibor ezen kevesek közé tartozik.
Fái

Gazdag Tibor huszonöt éves volt és szingli, amikor élete első filmjét, a Magyar Rekviemet forgatta. Amikor váratlanul megjelent a stúdióban a Szívek hercegnője, leesett az álla. Még ennyi év után is megilletődötten idézi fel azt a napot.

– Nagyon szép, csinos, megnyerő, kedves jelenség, rendkívül ápolt, finom, vonzó nő volt – sorolja Tibor. – Megakadt rajta a szemem... Aznap, amikor Magyarországra látogatott, a pasaréti filmgyárban forgattunk. Kihozták a forgatásra. Épp csak lezajlott a rendszerváltás, a film az ötvenhatos eseményekről szólt, gondolom, ezért volt érdekes. Börtönben játszódott, éppen a kivégzésünkre vártunk.

– Egy-két órával az érkezése előtt tudtuk csak meg, hogy jön hozzánk Diana hercegnő. Váratlan esemény volt. Egy jelenetre beültették, megnézte, hogyan történik a felvétel. Utána mindenkivel kezet fogott, bemutatkozott, de úgy, hogy mindenkihez volt egy kedves mondata. Nekem például azt mondta: „Úgy tudom, ez az első filmje.” Elakadt a szavam! De tényleg csak makogtam, hogy köszönöm az érdeklődést. Komolyan megilletődtem. Ritkán futok össze igazi hercegnővel. Hihetetlen volt! Az biztos, ezt a találkozást soha nem fogom elfelejteni. Annyira fiatal volt! És nagyon fiatalon ment is el.

A hercegnő 1997 augusztusában halt meg Párizsban, hét évvel az­után, hogy Tiborral találkozott. A színészt mégis megrázta a tragédia.

– Megrendített, hogy ilyen borzasztó módon vesztette életét – folytatja. – Nem érdemelt ilyen halált. Annyira kedves jelenség volt! Még ennyi idővel a halála után is különös érzés fog el, ha arra gondolok, hogy találkoztunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.