Halálos ágyából üzent az elhunyt színésznő

Kaposvár
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 28. 05:00
Elvesztette az agydaganattal vívott majd ötéves harcot az ígéretes fiatal tehetségként számon tartott színésznő. Páll Mónika halála előestéjén már tudta, közeleg távozása.
A. T.

„Küzdöttem, de már nem bírta a testem tovább. Az örök élet kapuján most beléptem, kérlek ne szomorkodjatok sokat miattam. Az Élet csodálatos! Becsüljük meg! Én is mindig így gondoltam, én is mindig e szerint cselekedtem. Elbúcsúzom.”

Így köszönt el az életétől szombaton, pár órával halála előtt Páll Mónika, akit az egyik legígéretesebb fiatal tehetségként tartott számon a művészvilág. 28 év adatott neki a földi létből. A színésznő szervezete április 25-én, hosszú és kemény küzdelem után adta fel a harcot a gyilkos kór ellen. Halála előestéjén már tudta, közeleg távozása, ezért barátaival üzent a nyilvánosságnak, miközben ők felolvasták neki azokat a kézzel írt leveleket, melyekben vidám történetekkel próbálták jobb kedve deríteni a színésznőt.

Mónika a Kaposvári Egyetemen tanult színészetet, és éppen a Nemzeti Színházban töltötte gyakorlatát, mikor egy próbán rosszul lett. Kiújult az agydaganata, mellyel 2010 óta küzdött; eleinte nagyon erős, migrénszerű fejfájások gyötörték, az volt betegségének első jele. A diagnózist műtét követte, majd tavaly újra műtőasztalra feküdt, de amint egy kicsit is erőre kapott, azonnal munkába állt. Pedig tudta, hogy csatákat ugyan nyerhet, de a háborút elveszi... Tavaly a nyilvánosság elé állt, és kétségbeesetten kért anyagi segítséget egy gyógyulással kecsegtető, alternatív német terápiához. Sajnos ez sem segített rajta.

Eperjes Károly az egyetemen oktatta Mónit, illetve a Nemzeti Színházban az Ahogy tetszik című darabban is együtt játszottak.

– Most hallom öntől, mi történt. Remélem, jó helyen van már! – mondta a Bors munkatársának döbbenten a mélyen vallásos művész, miután percekig csak a csend uralta a vonalat a szörnyű hír közlése után.

Az Operettszínház ifjú titánját, Kocsis Dénest kamaszkori ismeretség fűzte a színésznőhöz.

– Egy középiskolában tanultunk. Végtelenül pozitív, sugárzóan kedves lány volt, aki nem ezt érdemelte a sorstól. Külső jegyei ugyan voltak a betegségének, de lelkileg soha nem tört meg. Nem jogos, hogy ez történt vele... – kereste a szavakat Dénes, aki a Grease-ben Mónika szerelmét alakította.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház direktora egyetemi oktatója volt Móninak, és teátrumában is számított a munkájára. Mélyen megrendítette a színésznő halála, fájdalmában nyilatkozni sem tudott elvesztéséről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.