Naponta 5 kilométert gyalogol kisfiával Dombóvári Vanda

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 07. 16:00
Szelektíven gyűjti a hulladékot, só nélkül főz, nem eszik édességet, és a város levegőjét védve tömegközlekedéssel rója az utcákat. Igyekszik egészségesen élni, hogy minél tovább maradhasson energiabomba anyukája kisfiának, Gergőnek.
A. T.

– Viszonylag későn, harmincnyolc évesen vállalt gyermeket. Miért várt ilyen sokáig az anyasággal?
– Későn érő típus vagyok. Apukám mindig azt mondta, ne siessem el a dolgot: „gyereknek gyerek nem való”. Aztán a legjobb dolog, ami történhetett velem az életben, Gergő érkezése volt. Ennek immár két és fél éve. Minden pillanatot igyekszem kihasználni, amit vele tölthetek. Ő a legfontosabb a számomra.

– Fél évvel ezelőtt mégis újra dolgozó nő lett.
– Eredetileg azt terveztem, hogy három évig csak babázni fogok, azonban az RTL Klub megkeresett, és hívtak az Egészségkalauz című műsorba. Örömmel igent mondtam erre a visszautasíthatatlan ajánlatra, ami csupán heti néhány nap elfoglaltságot jelent. A stáb igen gyerekbarát, a kollégák rendkívül megértőek, mindenben próbálnak alkalmazkodni hozzám. Gergő közben bölcsődés lett, így kora délutánig foglaltak a napjai. Ha azonban adódik egy kis szabadidőm, akkor nem viszem bölcsibe, hanem együtt töltjük a napot.

– Egy egészségmegőrzésre buzdító műsor háziasszonyi posztja a ma­gánéletben milyen felelősséget ró önre?
– Olyan szakemberekkel találkoztam, akik rávilágítottak több dologra. Egészségesebben étkezem, rendszert vittem az éle­tembe, bár ez Gergő miatt már valamilyen szinten megvolt, de semmit nem csinálok betegesen, csak mértékkel. Kinyílt számomra a világ. Próbálok jobban vigyázni magamra és a gyerekemre is az élet minden területén, mert szeretném, ha sokáig fitt anyukája lehetnék. Azt hiszem, viszonylag egészségesnek mondhatom magam. A biciklibaleseteimet leszámítva azelőtt sem voltak nagy bajaim. Előfordult, hogy egy nap akár 50-60 kilométert is kerékpároztam Budapesten belül. Szerencsére soha nem dohányoztam, nem fogyasztok alkoholt, viszont rendszertelenül étkeztem, és nem szántam időt a pihenésre. Ma már ebben is sokkal tudatosabb vagyok. Az elmúlt években a kerékpározás helyett inkább a tömegközlekedést választom. Se jogosítványom, se autóm nincs, próbálom óvni a környezetet. Ugyan néha kezdem feladni az elveimet, mert mondjuk szakadó esőben pontosan odaérni a gyerekorvoshoz a soron következő oltásra valóságos mutatvány.

– Konkrétan hogyan óvja gyermeke és önmaga egészségét?
– Rengeteget gyalogolunk. Előfordul, hogy napi 5-6 kilométert is megteszünk, és ez a pici emberke élvezi, és egyszer sem kéri, vegyem fel a kezembe. Cuki, vagány kissrác. Aztán odafigyelek arra, mi kerül az asztalunkra. Többfogásos ételeket készítek, gyorsan, egyszerre, a legtöbbször éjszaka, hogy ne vegyem el az időt a Gergővel való szórakozástól. Amennyire lehet, igyekszem a sót, az erős fűszerezést mellőzni az étrendünkből. Javaslom mindenkinek, hogy próbálja ki! A brokkoli például kifejezetten finom só nélkül, és arra is figyelek, hogy a gyereknek nem adok édességet. Lesz idő, amikor úgysem tarthatom vissza ettől.

– Egy kisgyereket hogyan lehet egészségtudatosságra, környezetvédelemre tanítani?
– Saját tapasztalatról tudok csak beszámolni. A kicsik a felnőtteket utánozzák. Példát kell mutatni, és önkéntelenül is utánunk csinálják a dolgokat. Gergő már szelektíven gyűjti a hulladékot. Sajnos az utánzásnak nem örülök mindig, mert azt is eltanulta tőlem, hogy az utcán összeszedjük a szemetet, mert én néha ott is takarítok mások után. A kedvenc mondatunk, hogy tiszteljük a természetet, ugyanakkor élvezzük is. Nálunk nem ritka, hogy pocsolyában fetrengünk, sárban tapicskolunk. Igazi kisfiú, meg sem foszthatnám ezektől az élményektől. Felejthetetlen perceket élünk így át.

– A játék a nevelési trükkje?
– …és a humor, a szórakozás. Vannak különböző tematikus estéink. Imádok táncolni, és igyekszem Gergőt is megtanítani rá. Nemrég tangóesténk volt. Rengeteget nevettünk. Igazi mókamester vagyok. Saját gyártású mesékkel szórakoztatom, melyekbe beleszövöm a napi történéseket. Ettől függetlenül senki ne gondolja, hogy egy gyermek nevelése rózsaszín álom. Örök aggódás. Állandóan azt halljuk, milyen gyönyörű a babavárás kilenc hónapja, de arról alig beszélnek, hogy az első három hónap iszonyú nehéz. Képesek vagyunk azt hinni, az egész házibuli jellegű. Nem az! Hatalmas felelősség és önzetlenség szükségeltetik hozzá. A döntéseimet az a kérdés előzi meg: vajon ez jó lesz Gergőnek?

– Az elmúlt két és fél év legnagyobb tanulsága?
– Egyetlen mondatom sem kezdődik többé én-nel…

Ha több kell az átlagosnál, keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.