Celeb

VV Dávid állítja, az RTL Klub ejtette ki a villából

D. Á.

2015. január 26. hétfő 10:00

Kiakadt a ValóVilág 7 első kiesője. Dávid úgy érzi, összeesküdtek ellene, megalázták, kihasználták, pedig ő vakon bízott az RTL Klubban.

A műsor készítői nem tettek meg semmit annak érdekében, hogy bent maradjak! – háborgott a kiesett valóság-show-hôs a Bors munkatársának.

Dávid nem tudja megemészteni, hogy első távozója volt a ValóVilág hetedik szériájának. Szerinte szándékosan vágták úgy össze a műsort, hogy ne legyen érdekes a nézők számára.

– Én végig az a szórakoztató karakter voltam, aki a beköltözéskor egy szál alsónadrágban a pezsgőfürdőbe ugrott. De körülbelül a harminc százaléka került adásba annak, amit bent műveltem. A nézők nem láthatták a Macival kialakult kapcsolatomat, ahogyan a Zsúval való együttlétünket sem vágták be. Pedig mi szexeltünk először a villában – háborog.

Dávid csak hat napot töltött a villában, és egy szimpátiaszavazás miatt kényszerült távozni. Helyére a 27 éves Robin érkezett. A pórul járt villalakónak persze erről is megvan a véleménye:

– El volt ez már döntve, hogy fiúnak kellett kiesnie a játékból. Ellenkező esetben felborult volna a férfi-női egyensúly odabent. Aztán bejött helyettem Robin, aki szerintem megjátssza, hogy a lányok érdeklik.

A fiú úgy érzi, a csatorna kihúzta a lába alól a talajt azzal, hogy most nem foglalkoztatja. Összeesküvés-elméletét a produkció nem hagyta szó nélkül:

– Sajnáljuk, hogy Dávidnak két hónap alatt sem sikerült elfogadni a nézők döntését, azt, hogy a szimpátiaszavazáson utolsó lett. Érthető, hogy mindenki másban keresi az okokat, csak magában nem. Ha szükségét érzi, a produkció biztosít számára szakembert, aki segít feldolgozni a történteket. Azzal pedig tisztában kell lenni, hogy a szereplés egy valóságshow-ban nem garancia a médiakarrierre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407523_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiragadta a kisbabát a krokodil a csónakból, majd a víz alá vitte és megette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10478_resized.jpg?avcount=1670165706
origo.hu

Bikiniben mutatta meg magát az egykori Violetta - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407785_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csodálatos kismama Kovács Ági – Hatalmas már a pocakja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407832_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az amerikai hírszerzés szerint enyhülni fognak a harcok Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407633_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tóth Gabi megmutatta születésnapos kislányát: Hannaróza 3 éves lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15405679_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális büntetést kapott a hidzsáb nélkül versenyző iráni falmászónő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407460_auto_resized.jpg
travelo.hu

Munkabeszüntetésre kell készülni karácsony előtt Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407288_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tragédia: halált és milliárdos kárt okozott a diákcsíny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokkot kapott a násznép a felszolgált étel miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10449_resized.jpg?avcount=1670165706
mindmegette.hu

A karácsonyi asztal sztárja lesz, ha így készíted a tiramisut!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a TV2 egyik munkatársa

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/uLF7a_i2TvDgD6l92OnXH14pJdYsEbKsTOE4Beb4REY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwNzE5YjYwZDM0ZjRjY2Q5YmNiZjZkMGY5N2NjMzUz.jpg
Egészség

Bodrogi Gyula: Az én koromban már csak totyog az ember

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/jGHXO5bVpOEUOfOHQ-ueAhcgWfMf-weD8btM3lIgEOM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2ZmY4ODY3OGM2YjRiMTZhN2EwNzFlOTMzMjg0ZmZk.jpg
Botrány

Botrányos képsorok: itt az első részlet Harry és Meghan sorozatából – videó