Celeb

Tordy Géza: Ez a nemzedék lassan elfogy

T. T.

Létrehozva: 2014.09.15.

Sztankay István után egy nappal Avar István is örökre lehunyta a szemét. A nemzet színészeit egy egész ország gyászolja, pályatársaik megtörten búcsúztak a színészlegendától.

Két nap alatt két rendkívüli mûvészt veszített el a hazai színházi világ. Péntek este Sztankay István távozott, szombaton pedig a 84 éves Avar István ment el örökre.

Mindkét mûvész a Nemzet Színésze volt, számtalan díjjal és elismeréssel jutalmazták munkásságukat. Halálukkal már csak tízen maradtak a nemzet színészei, akik mély gyásszal emlékeznek pályatársaikra, barátaikra. – Mérhetetlenül szerettem őket, két kivételes kollégát és barátot veszítettem el. Szomorú látni, hogy ez a nemzedék lassan elfogy, és egyre magányosabbak leszünk. Kivel fogok én összekacsintani vagy nevetni egy nagyot a másik háta mögött?! – érzékenyült el Tordy Géza.

Máthé Erzsi szíve is szomorúsággal van tele. – Tiszteltem és szerettem, nagyon jó barátom volt. Mélységes fájdalmat érzek – nyilatkozta lapunknak elcsukló hangon a színésznô.

A fiatal generáció is megrendülten emlékezik a Lear király, Tiborc és a Liliomfi szerepében tündöklő Avarra.
Éveken keresztül tanította Avar István a Színművészeti Főiskolán Csonka Andrást, aki kivételes emberként emlékszik vissza néhai beszédtanárára. – Avar tanár urat a főiskola óta ismerem, igazán értékes művész volt, tele emberséggel, a szakma iránti alázattal. Rengeteget tanultunk tőle, és nem csak az érdekelte, hogy jó színészekké váljunk, az emberség is fontos volt számára. Igazi atyáskodó pedagógus volt, aki délutánonként velünk kávézott, érdekelte az életünk, de mindig komolyan vette a munkáját – idézte fel a fôiskolai emlékeket Csonka.

– Sajnos nem sokszor volt alkalmunk találkozni, de emlékszem, egy éve beszélgettem vele utoljára, amikor elköltöztek a Várnegyedből – érzékenyült el Csonka András, akinek szívében örökké él Avar tanár úr. 

 

Több száz szerepben láthattuk

Avar István 1931. március 20-án született Egercsehin, bányászcsalád gyermekeként, majd a háború alatt Dorogra költöztek. Édesapját elhur­colták, így 14 évesen ő lett a családfenntartó bányászként. Apja visszatérése után 1949-ben beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, majd tanulmányai végeztével a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1960-tól a Madách, majd a Nemzeti Színház tagja lett.

A színjátszás mellett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színpadibeszéd-tanára, egyetemi tanára, majd tanszékvezető, 1990-ig országgyűlési képviselőként és a kulturális bizottság tagjaként is tevékenykedett.
Több mint száz színházi szerepben, s közel ugyanennyi játék- és tévéfilmben láthattuk. Végvári ezredest alakította a Princ, a katona címû tévéfilmsorozatban, Bibók Zsigmondot A fekete városban, 1991-ben a Hamis a baba címû filmben is szerepelt Bujtor István mellett.

Munkásságát több díjjal is elismerték. Kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes művész, 1975-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 2001-ben a Nemzet Színészévé választották, örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, 2011-ben pedig megkapta a Kállai Ferenc-életműdíjat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998623
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998623
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték