Elisabeth Luard ma Anglia egyik népszerű gasztronómiai újságírója, sikeres, elismert. Senki sem tudta eddig, hogy milyen titkot őriz: édesanyja sosem szerette.
Elisabeth édesanyja egy dúsgazdag amerikai család örökösnője volt, a família dohánykereskedelemből gazdagodott meg. 21 éves volt az egyébként roppant csinos örökösnő, amikor megismerkedett a 26 éves, nemesi rangban lévő angol fiúval. A szerelemből házasság lett, fiúgyermekük megszületésére rá nem sokkal világra jött Elisabeth is. Ám az esküvő után három évvel, a második világháború harcaiban elhunyt a fiatal férje, Elisabeth édesanyja egyedül maradt, a kislány ekkor egyesztendős volt.
– Anyám később sohasem beszélt apámról, és a család is tabuként kezelte a témát – emlékszik vissza gyerekkorára a ma oly sikeres újságíró. A fiatal özvegy válogathatott a férfiak között, hiszen szép volt és gazdag, végül elhunyt férje legjobb barátját választotta, akinek – ekkor úgy tudták – egy fiatalkori rákbetegség miatt nem lehetett gyereke. A gyermekeiért nem túlságosan rajongó asszonynak ez éppen kapóra jött, hiszen nem kellett többet szülnie. Később mégis megszületett a pár fiúgyermeke, akinek az érkezése alaposan felforgatta a család életét.
– Két évre rá Madridba költöztünk, ahol anyáméknak egy lányuk született, ezt követően anyámnak már tényleg semmi más dolga nem volt, mint hogy a partikon elragadtassa a többi diplomatát és reprezentáljon, a gyerekekre bébiszitterek vigyáztak. A bátyámat svájci bentlakásos iskolába küldték, engem Walesbe. Nyaranként, ha hazamehettünk, nem csatlakozhattunk anyám új családjához, nem is volt külön szobánk. Őrülten harcoltam anyám szeretetéért és elismeréséért, jól tanultam, sosem volt velem gond, de hiába. Soha, egész életemben egyetlenegy olyan gesztust nem kaptam anyámtól, amely a szeretet jele lett volna. Egyszerűen nem volt alkalmam megtanulni szeretet kapni és adni, döbbenet, de hatvan évvel később is rettenetesen fáj, pedig anyám már rég halott.
Ez az elutasítás később már tiltásban is megnyilvánult. Elisabeth nagyon okos lány volt, könnyedén továbbtanulhatott volna, de anyja azt hajtogatta, hogy inkább az úrihölgyekre vonatkozó szabályokat tanulja meg, és különben is, ha túl okos, sohasem kap majd férjet. Egy franciaroszági tanulmányutat azonban engedélyezett, itt a lány tökéletesen megtanulta a nyelvet, és hiába vették volna fel a Sorbonne-ra, nem tanulhatott tovább.
Amikor férjhez ment, az anyja nem támogatta, és első unokája érkezésének sem örült. – Szörnyű, 42 évesen nagymama leszek, túl fiatal vagyok még hozzá – hangzott a rövid kommentár.
Elisabeth végül négy gyermeket vállalt férjével, ám amikor a család kisebb anyagi krízisbe került, a szívtelen nagymama visszautasította lánya segélykérő közeledését. – Miért segítenék? – hangzott a megdöbbentő kijelentés. Elisabeth anyja 1988-ban halt meg, túl a nyolcvanon. A kórházba sem mutatott semmi fajta érzelmet két idősebb gyermeke iránt, szép vagyonát második családjára hagyta, Elisabethékről tudomást sem vett.
– Amikor anyám meghalt, akkor született az első unokám, ma már heten vannak, mindegyiket egyformán imádom – fogalmaz Elisabeth. – Nemrég találtam egy levelet, amit akkor írt anyám, amikor még mi voltunk a családja. Szeretet és hűség árad abból a levélből, nem tudom, hogyan fordulhatott vele ekkorát a világ. Sajnos én ebből a kezdeti szeretetből semmit sem éreztem, egyéves korom óta a ridegség, a közöny vett körül. Döbbenet, de egy ember úgy is tud rombolni, ha nem üt, nem kiabál, elég, ha csak nem szeret…
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
